tóth gabi
Korlátok közé szorítva telik az idei húsvét: nem látogathatjuk meg rokonainkat, szeretteinket, nem locsolkodhatunk, nem ünnepelhetünk közösen. Meghitten, a velünk együtt élőkkel töltjük az ünnepeket.
„Ezen a húsvéton nem tehetjük azt, mint máskor, nem lehetünk úgy együtt, mint máskor, sem közösségként, sem családként. Ez a húsvét a türelemről, a segítségnyújtásról szól” – mondta Áder János köztársasági elnök ünnepi beszédében. Hozzátette: „van valami, amivel mindenki kiveheti a részét a közösből: ez pedig a türelem. Ha most, bezártságunk idején tudunk várakozni, teret adunk a gyógyulásnak.”
A kormány fenntartotta a kijárási korlátozást és a polgármesterekre bízta a további korlátozásokat. Az ő döntésük alapján többek közt a következő népszerű kirándulóhelyekre sem mehetünk, például:
* Margitsziget, Óbudai-sziget, Római-part, Normafa.
* Velence
* Hollókő
A hagyomány megőrzése és a hitéleti tevékenység viszont rendkívül fontos, erre most csak otthon és online van lehetőség. Rengeteg internetes programmal, kapcsolással várnak, érdemes körülnézni a neten!
Online locsolkodás Hollókő segítségével
Hollókő bezárt, az interneten azonban kinyitott: „Hogy senki se hervadjon el, kérünk titeket, hogy otthonaitokban ne feledkezzetek meg erről a szép magyar hagyományról. Készítsetek locsolkodós videókat, és tageljetek be minket. A legjobbakat mi is megosztjuk a Hollókő, az élő falu oldalon. Mutassuk meg, milyen kreatívak is vagyunk: rajtunk nem foghat ki semmilyen vírus, ha locsolásról van szó!” – áll a felhívásukban.
Online misék tárháza vár
Március 22-től nincsenek nyilvános szentmisék templomainkban, annál több online közvetítést találhatunk. Holnap 11 órakor a budapesti Szent István Bazilikában mutat be szentmisét Erdő Péter bíboros. A szertartást a Duna Televízió élőben közvetíti. Rengeteg online mise található a Facebook és Youtube oldalakon.
Kézműveskedjünk a szentendrei Skanzennel!
Kézműveskedéssel, mesékkel, karantén-locsolóvers-faragó versennyel várja online az érdeklődőket a szentendrei Skanzen. A következő három napban az eredeti Skanzen Húsvét fellépői is megtalálhatóak lesznek az online térben.
Várja a gyerekeket Füred kapitány
A máskor a Balaton partján megrendezett kincsvadászat játékait eljuttatták panelben élő gyerekekhez és bevetik Füred kapitányt, a balatoni mesehőst is. A tojáskeresés, kincsvadászat otthon is megszervezhető, a közös játék, nevetés segít elviselni a bezártságot.