RETRO RÁDIÓ

Fojtogatott és megerőszakolt egy nőt Budapesten egy 22 éves nigériai – videó

Fojtogatott és megerőszakolt egy nőt Budapesten egy 22 éves nigériai – videó
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 04. 13. 09:20

Alig négy óra alatt sikerült elfogni a nigériai erőszaktevőt.

Elfogtak egy nigériai férfit Budapesten, aki megerőszakolt egy nőt – közölte a rendőrség a honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint szombat délután tett bejelentést egy nő, hogy VII. kerületi lakásában megerőszakolta egy férfi.

A nyomozóknak a nő elmondta, hogy egy szexuális szolgáltatást hirdető internetes oldalon került kapcsolatba a férfival, aki április 11-én délután felkereste őt a lakásán. A nő a szexuális szolgáltatásért előre kérte a megbeszélt összeget, azonban a férfi nem akart fizetni, ezért a nő elküldte. A nigériai férfi nem akart a lakásból elmenni, a nőt fojtogatta, megerőszakolta, majd elmenekült.

A rendőrök elemezték a környéken lévő térfigyelő kamerák felvételeit is, így sikerült azonosítaniuk a feltételezett tettest, a 22 éves E. I. Joseph nigériai állampolgárt, akit négy órával később a VI. kerületben elfogtak. A férfi egyetemi tanulmányokat folytat Magyarországon.

A VII. kerületi rendőrkapitányság az érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkező nigériai állampolgárt szexuális erőszak megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki. Az egyetemista tagadta a bűncselekmény elkövetését. A nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.