RETRO RÁDIÓ

Ember nagyságú nővérkét hajtogatott a vak lufis

Ember nagyságú nővérkét hajtogatott a vak lufis
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 04. 17. 15:30

Különleges lufiszobrokkal köszönte meg az egészségügyi dolgozók munkáját Lakatos Norbi, a vak lufis.

Elsőként Béla készült el, aki lehet orvos, műtős, vagy bármilyen egészségügyi dolgozó.

„6,5 órán keresztül készítettem, összesen 90 lufiból áll. Kezével megálljt mutat, vagyis arra hívja fel a figyelmet, hogy most aki csak teheti maradjon otthon és segítsen az idős és beteg embereknek„ – mondta a Ripost-nak Norbi.

A facebookos bejegyzésre sokan reagálták és kérték, hogy készítse el Béla párját is. Így született meg Zsófia, aki Norbi unokahúgáról kapta a nevét.

„Őt 5 óra alatt sikerült meghajtogatnom és 70 lufiból áll” – tette hozzá a fiatalember, aki azt is elmondta, hogy 3 évvel ezelőtti veseátültetése miatt rendszeresen kontrollra kell járnia és így szerette volna megköszönni az egészségügyi dolgozóknak, amit értünk tesznek ezekbe az időkben.

A férfi 28 évesen vesztette el a látását. Cukorbetegként belelépett egy rozsdás szögbe és vérmérgezést kapott. A lábát megmentették, de a cukrára nem figyeltek és megvakult.

Mint lapunknak elmondta nem áll meg két figuránál, a harmadik lufit a kalocsai kórház dolgozóinak készíti. Aki lát benne fantáziát és ilyen módon szeretné megköszönni a egészségügyi dolgozóknak, hogy kitartanak és dolgoznak, akár személyes érintettség okán, akkor Norbitól, a honlapján keresztül akár rendelhet is egy másik nővérkét, vagy orvost is hálája jeléül.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.