Létrehozva: 2020.04.25.

A Ripost megkérdezett 300 embert: Mikorra várják a járvány végét?

Mikor lesz már ennek vége? Ezt találgatja az egész világ: mikor térhet vissza az élet a rendes kerékvágásba? A magyar kormány májustól a gazdaság óvatos, biztonságos újraindítását tervezi. A Ripost megkérdezte az embereket, és kiderült: kicsit pesszimisták vagyunk, a magyarok többsége arra számít, hogy a nyár közepén lehet vége a veszélyhelyzetnek.

Senki sem tudja, mikor ér véget a maszkos, távolságtartós, otthonmaradós világ. A szakértőktől is ellentétes vélemények hallhatók. Nemrég dr. Szlávik János, a Szent László Kórház főorvosa úgy fogalmazott, szerinte júniusra lecseng a járvány nagy része. A balatoni szállásadók viszont úgy számolnak, csak augusztusban jöhetnek először vendégek. Horvátország azon gondolkodik, hogy egy „turistafolyosót” hozna létre: azok léphetnének be nyáron az országba, akik igazolni tudják, hogy nem fertőződtek meg a koronavírussal... Mások szerint viszont még ősszel sem állhat helyre minden, a németek az októberi müncheni sörfesztivált is törölték.

Fotó: 123RF

A Ripost megkérdezte olvasóit, hogy szerintük mikor ér véget a járvány, és kiderült: a magyarok elég pesszimisták, a többség nyár közepére várja a veszélyhelyzet végét. De több mint egyharmad szerint még őszre sem biztos, hogy véget ér a járvány, és csupán minden hatodik magyar gondolja úgy: már májusban letehetjük a maszkot...

 

MEGKÉRDEZTÜK AZ UTCÁN JÁRÓKAT

  • Ön szerint mikor lesz vége a veszélyhelyzetnek?
  • Tudja-e, hogyan terjed a koronavírus?
  • Mikor látta utoljára „élőben” a szüleit, nagyszüleit?
  • Ön szerint elég fegyelmezettek az emberek?
  • Hány emberrel került kapcsolatba az elmúlt 24 órában?
  • Miért van most kint az utcán?
  •  

    Fekete Anna

    Fotó: Sulyok László/Ripost

  • Június közepén.
  • Ha az emberek közel mennek egymáshoz.
  • Anyukámat 3 hete láttam, vidéken lakik.
  • Viszonylag fegyelmezettek, sokan vannak az utcán, de tartják a távolságot.
  • 3 emberrel találkoztam ma.
  • A közelben lakom, 2 órát ki szoktunk jönni a kicsivel a levegőre.
  •  

    Pető Dávid

    Fotó: Sulyok László/Ripost

  • Július vége – augusztus eleje.
  • Tárgyakon, padokon, kapaszkodókon rajta marad, megfogjuk, átadjuk.
  • Édesanyámmal élek, a nagyszüleim a szemközti lakásban laknak. Próbáljuk kerülni az érintkezést, így nagyon ritka, hogy átmegyünk.
  • Nem fegyelmezettek. Egyre többen vannak megint az utcákon, főleg hétvégén.
  • 3-nál kevesebb emberrel találkoztam.
  • Itt lakom a kerületben, kiszellőztetem a fejem a Margitszigeten.
  •  

    Matúz Edina

    Fotó: Sulyok László/Ripost

  • Legrosszabb esetben júliusban vagy augusztusban.
  • Emberről, emberre, cseppfertőzéssel.
  • Karácsonykor, vidéken laknak.
  • Néha fegyelmezettek, néha nem, de most lazultak.
  • Ma még senkivel nem kerültem kapcsolatba.
  • Anatómiát tanulok, így könnyebb, ha közben napozom.
  •  

    Dr. Barkóczi István

    Fotó: Sulyok László/Ripost

  • Május közepére vége lesz.
  • Rátapad az ember kezére, ha megfogjuk a tárgyakat. Azt mondják, levegőben is, de nem tudom.
  • 1 hónapja láttam a családomat, el vannak tiltva, hogy senki se legyen beteg.
  • Igen, fegyelmezettek, ami számomra kellemes meglepetés.
  • Tegnap jött a lakásomba 4 szerelő.
  • Éppen a német barátom jött hozzám, vele sétáltam és beszélgettem.
  •  

    Szabó Zsolt

    Fotó: Sulyok László/Ripost

  • Május végén.
  • Levegőn keresztül, érintéssel, cseppfertőzéssel.
  • A gyerekeimmel együtt élünk, a szüleim nem élnek, az anyósomékhoz nem járunk el, hiszen karanténban vannak.
  • Nem fegyelmezettek.
  • A családomon kívül senkivel.
  • Kijöttem egy fél órára lazítani, mert sok egyszerre, hogy a gyerekeknek otthon folyik a tanítás és hangzavar van.
  •  

    Salad Telebi

    Fotó: Sulyok László/Ripost

  • Júliusban.
  • A közlekedési eszközökön és a szupermarketekben.
  • Januárban. Szerettem volna visszamenni Jordániába, de lezárták a határt. De most már nem mennék, nem sodornám veszélybe őket.
  • Itt nem veszik szigorúan a szabályokat, mint más országokban.
  • Csak a lakótársammal találkoztam, és boltban voltam.
  • Kijöttem sportolni a szabad levegőre.
  •  

    Kiss Ágota

    Fotó: Sulyok László/Ripost

  • Talán júliusra.
  • „Szájhagyomány” útján. Ha túl közel állunk egymáshoz.
  • A gyermekeimet március közepén láttam.
  • Is-is, látok csoportokat jó közel egymáshoz, de olyat is, amikor csak anya és a gyereke sétál.
  • Senkivel nem kerültem kapcsolatba.
  • Egészségügyileg szükségem van a sétára.
  •  

    Szalai Csilla

    Fotó: Sulyok László/Ripost

  • Június közepén vagy végén.
  • Állítólag cseppfertőzés útján.
  • A lányaimat régen láttam, de külföldön élnek. Most jöttek volna haza, de a határ zárása miatt nem tudnak.
  • Teljesen változó, mennyire fegyelmezettek az emberek.
  • 2 emberrel kerültem kapcsolatba.
  • Ma van a névnapom, és szerettem volna kint ülni.
  •  

    Szemák Alexandra

    Fotó: Sulyok László/Ripost

  • Remélem, 2 hónapon belül.
  • Érintkezéssel, cseppfertőzéssel, emberről emberre.
  • Több mint három hónapja. Én Ukrajnában születtem, de nem tudok átmenni, mert le vannak zárva a határok.
  • Ez emberfüggő, van, aki komolyabban veszi és van, aki nem.
  • Csak a párommal kerültem kapcsolatba.
  • Kijöttem napozni. Kicsi lakásban élek, ahova nem süt be a nap.
  • origo.hu

    Szörnyű tragédia: megállt a szíve, 43 évesen meghalt az olimpiai bajnok legenda

    origo.hu

    Akár Magyarországot is érintheti az újabb háborús terv

    borsonline.hu

    Végre! Most mutatott először közös képet szerelmével a Házasság első látásra sztárja

    hirtv.hu

    Magyar Péter őrjöngve káromkodott + videó

    ripost.hu

    Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

    vg.hu

    Dráma az M1-es autópályán: híres magyar ezredes halt meg a balesetben

    origo.hu

    Súlyos döntést hozott Németország

    mindmegette.hu

    Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

    videa.hu

    Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

    life.hu

    Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

    ripost.hu

    Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Saját árfigyelőt kap az otthonfelújítási program - olcsóbb lesz a lakásfelújítás!

    INSIDER

    Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

    INSIDER

    Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

    INSIDER

    Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

    INSIDER

    Jó hír az autósoknak, tovább csökkennek az üzemanyagárak; Tragédia Szalántán, szerelmespár halt meg a balesetben; Magyar Péter trükkje....

    INSIDER

    "Édesapám halálos ágyán fogadtam meg, hogy megoldom a család rejtélyét" - Melinda minden követ megmozgat

    INSIDER

    Szentkirályi Alexandra: Az autóink helyett Karácsonyékat cseréljük le!

    INSIDER

    Ez a teendő kullancscsípés esetén - van, amit nem érdemes elhibázni!