RETRO RÁDIÓ

A kormány kiemelten támogatja a fiatalokat a járvány alatt is

A kormány kiemelten támogatja a fiatalokat a járvány alatt is
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 04. 18. 13:40

A nyelvvizsgamentesség miatt több tízezren kapják meg a diplomájukat, valamint szabad felhasználású diákhitelt is kaphatnak.

A koronavírus-járvány miatt megváltozott helyzetben is kiemelten támogatjuk a fiatalokat – jelentette ki utalva a diáktámogatásokra Schanda Tamás, a felsőoktatásért is felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.

A kormány hivatalos oldalán közzétett Facebook-videóban a politikus elmondta, hogy 75 ezer fiatalt segítenek abban, hogy a nyelvizsgamentességnek köszönhetően megkaphassa a diplomáját.

„Ez az intézkedés mindenkire vonatkozik, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tesz” – tette hozzá Schanda, aki szerint ez jelentős segítség számukra.

Május elsejétől elérhető a kamatmentes, szabad felhasználású Diákhitel Plusz. A kedvezményt a felnőttképzésben tanulók is igényelhetik. Ez az összeg az egyetemisták, főiskolások esetében maximum félmillió forint, míg az ITM által meghatározott felnőttképzésekben résztvevők esetén legfeljebb 1,2 millió forintot jelent.

Augusztus 15-től a kormány több mint duplájára emeli a szabadfelhasználású diákhitel havonta igényelhető összegét. „Az eddigi, maximum 70 ezer forintos havi keret 150 ezer forintra emelkedik” – ismertette.

A kabinet lehetővé tette, hogy május 1-jétől az első szemeszterre visszamenőlegesen is igényelhessék a Diákhitel1-et, akár 350 ezer forint értékben.

Az eddigi felvett nyelvtanulási hitelek májsutól ingyenessé válnak, a konstrukciót a kormány kivezeti a rendszerből.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.