RETRO RÁDIÓ

A felvételinél, a záróvizsgánál és a diplomaszerzésnél is változásokat hozott a járvány

A felvételinél, a záróvizsgánál és a diplomaszerzésnél is változásokat hozott a járvány
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 04. 16. 10:30

Az első és legfontosabb, az egészség és az élet védelme, de a diákokat sem éri majd hátrány.

„Minden döntést úgy kellett meghozni, hogy azok a közeljövőben, valamint középtávon, a járvány utáni gazdasági építkezés időszakában is megfelelő hátteret jelentsenek a fiataloknak” – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

Az államtitkár kifejtette: ennek érdekében a kormány lehetővé tette az egyes intézményeknek, hogy biztonságos körülmények között szervezhessék meg a különböző vizsgafolyamatokat. Így az idei általános felsőoktatási felvételi eljárásban a személyes jelenlétet igénylő vizsgákat úgy kell megszervezni, hogy az személyes érintkezést ne igényeljen, a másfél méteres távolság tartása folyamatosan biztosított legyen.

Megtudtuk: annak érdekében, hogy az egyes intézmények megfelelően tájékoztathassák a fiatalokat a változásokról, az Oktatási Hivatal lehetővé teszi a felsőoktatási felvételi tájékoztató, azaz a felvi.hu vonatkozó részeinek módosítását – így mindenki online tájékozódhat az új feltételekről.

Elmondta: akik 2020. augusztus 31-ig leteszik vagy már letették a záróvizsgát, mentesülnek a korábban előírt nyelvvizsga kötelezettség alól. „Ennek az egyik oka az, hogy a mostani körülmények között jelentősen beszűkültek a vizsgalehetőségek, így nem várhatjuk el, hogy mindenki eleget tegyen ezeknek a követelményeknek. A másik szempont, ami alapján így döntöttünk, az az, hogy a gazdaság járvány utáni újraindításához szükség van minden jól képzett fiatalra. A záróvizsga megléte tanúsítja azt, hogy valaki a megfelelő szakmai tudás birtokában van, így a rendkívüli körülmények között a nyelvvizsga meglététől eltekintünk” – magyarázta az államtitkár a mintegy 75 ezer embert érintő döntés hátterét.

Képünk illusztráció (Fotó: 123RF)

Arra kérték az intézményeket, hogy az oklevelek kiállítását haladéktalanul kezdjék meg, ehhez a kormány természetesen minden technikai segítséget megad az Oktatási Hivatal közreműködésével. A részletekről az egyetemek tájékoztatják a hallgatókat, de a diploma átvételekor is kerülni kell a személyes kontaktust.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.