RETRO RÁDIÓ

Mellkason szúrta élettársát, hogy megvédje a kislányát

Mellkason szúrta élettársát, hogy megvédje a kislányát
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 03. 25. 08:00

Sokkoló és megdöbbentő esetről számolt be lapunknak egy budapesti édesanya. E. Erika szerint párja ittasan érkezett haza vasárnap este, majd követelni kezdte az asszonytól a család pénztartalékát, ezután ököllel rátámadt a nőre. Hamar előkerült a kés is, amivel az asszony a saját életét és a szobában alvó kislányát kényszerült megvédeni.

Napokkal később is vér borítja a lépcsőházat – a Ripost ellátogatott abba a XIV. kerületi társasházba, ahol E. Erika nemrég megkéselte a saját párját. Az édesanya állítása szerint önvédelem volt, ugyanis az élettársa meg akarta gyilkolni.

„Ittasan jött haza” – kezdte lapunknak a fodrászként dolgozó Erika.

Fotó: ripost

 

„Már többször előfordult hasonló, így csak óvatosan beszéltem hozzá. Amikor betántorgott a szobába, elkezdte keresni a pénzt, amit vészhelyzetre raktunk félre. Amikor nem találta, ideges lett és kiabálni kezdett. Először megragadott, aztán megkaptam az első ütést ököllel az arcomra. Kiverekedtük magunkat a konyhába, ahol már azt üvöltötte, hogy „meg foglak ölni!”. Az 5 éves kislányom a szobájában aludt, féltem, hogy miután engem elintézett, ő fog következni…”

Lapunknak Erika megmutatta az arcán, a nyakán és a kezén az ütés- és szorításnyomokat: a férfi még részegen is erőfölényben volt.

„Sorozatban kaptam az ütéseket” – emlékezett az asszony.

„Rettegtem, hogy nem fog leállni, és a lányom miatt muszáj volt megvédenem magam. A pulton lévő tartóból kihúztam egy kést és szúrtam. Mintha semmi sem történt volna, ugyanúgy jött nekem, meg sem érezte, hogy megvágtam. Ezen a ponton már attól is féltem, hogy elveszi a kést és azzal öl meg… Így hát szúrtam még kettőt.”

Az édesanya élete legszörnyűbb perceit kényszerült átélni.

„Mind a három szúrás a mellkasa környékét találta el” – mondta.

„Nem az volt a célom, hogy megöljem, hanem hogy megállítsam. Miután utoljára is megsebeztem, elkapta a kést, kitántorgott az ajtón, és a kést a szomszédunk ajtaja elé hajította. Lebukdácsolt a lépcsőn és őrjöngött. Azonnal hívtam a mentőket és a rendőröket, miközben hallgattam, hogy a lányom sír a szobájában. Mindenki úgy csinált a helyszínelés alatt, mintha egy gyilkos lennék, de nincs lelkismeretfurdalásomn: el kellett döntenem, hogy megvédem magam vagy meghalunk.”

Lapunk megkereste az ügyben a rendőrséget, későbbre ígértek választ.

A férfit kórházba szállították, az asszony szerint könnyű sérülésekkel megúszta. Ám retteg tőle, hogy egyszer hazatér.

„Mi lesz, ha kiengedik? Ha szerencsém van, belátja, mit tett, visszajön a cuccaiért és elmegy örökre… De mi van, ha ő nem így gondolja?”

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.