Létrehozva: 2020.03.28.

Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a tömegközlekedési eszközökön

Az operatív törzs sajtótájékoztatóján újabb bejelentéseket tettek.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára kezdte a sajtótájékoztatót. Arról beszélt, hogy az emberek jelentős része komolyan vette az intézkedéseket és egészségügyi ajánlásokat.

„Éjféltől kijárási korlátozás lépett életbe, ezért az utasszám is csökkenni fog” – fűzte hozzá. Március 30-tól április 10-ig a tanszüneti menetrendre állnak át a közlekedési szolgáltatók.

A MÁV és a Volán járatait összehangolják, leállítják a kizárólag távolsági utazási igényeket szolgáló buszjáratokat, és vonatjáratokkal pótolják.

Járványhelyzetben minden egészségügyi korlátlan és díjmentes utazásra jogosult a helyközi utazások során.

Schanda Tamás elmondta, hogy a díjmentességet igazoló dokumentumok meghosszabbításától el kell tekinteni.

2020. március 12-én látogatási tilalom lépett életbe a felsőoktatási intézményekben és mindenhol elindult a távoktatás – emlékeztetett.

Az ellenzék felelőtlen magatartása miatt ez a szabály 27-én érvényét vesztette. Az országos tisztifőorvos azonban saját hatáskörben, a rektorokkal együttműködve ezt meghosszabbította.

„Magyarországon nincs áruhiány. Ha üres polcokat látnak, akkor az csak azért volt, mert a boltok lassabban tudják a raktárakból feltölteni a polcokat” – hívta fel a figyelmet, és azt is hozzátette, hogy egyszerűsítették a kiszállítást és az új munkavállalók felvételét.

Mindenki segítségére szükség van

Müller Cecília elmondta, hogy jelenleg 343 koronavírusos beteg van Magyarországon. Sajnos az elmúlt napon egy ember elhunyt. Azt a tisztifőorvos hangsúlyozta, hogy minden elhunyt valamilyen krónikus betegségben szenvedett.

Új helyzetben találtuk magunkat, hiszen életbe lépett a kijárási korlátozás. A járvány elleni védekezésben szintet léptünk.

A járvány lassítása a legfontosabb, ehhez kell a teljes magyar lakosság segítsége.

Ismét felhívta az idősebbek figyelmét, hogy maradjanak otthon, lehetőség szerint ne találkozzanak senkivel. A fiatalokat is arra kérte, hogy a számukra kijelölt időpontokban vásároljanak.

Müller Cecília az otthoni munkavégzésre is kitért. Felhívta a figyelmet, hogy ügyeljünk a saját és környezetünk tisztaságára, kerüljük a kontaktusok számát, ne fogadjunk látogatókat.

A klaviatúrát is fertőtleníteni kell még az otthoni munkavégzés során is, valamint a kézmosást se felejtsük el.

„Nem kell minden nap boltba járni. Próbáljuk meg átgondolni, mi kell és egyszerre vegyük meg. Az egészséges táplálkozásra azért figyeljünk, és heti három alkalommal mozogjunk”.

„Ez egy nehéz időszak mindenki számára” – mondta az országos tisztifőorvos, amikor arról kérdezték, a különálló párok, családtagok felkereshetik-e egymást. „Nem javasoljuk a családok összejövetelét, kérem, erről mondjunk le.”

Azt is tisztázta, hogy sétálni el lehet menni olyannal is, akivel nem élünk egy háztartás alatt, de csak két ember találkozzon, ne csoportosuljon senki.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy van koronavírus-fertőzött egészségügyi dolgozó is.

„A vírus nem ismer kivételt. Ezért kérem, mindenki tegyen meg mindent a fertőzés továbbadása ellen”.

Megérkezett egy szállítmány Budapestre

Kiss Róbert rendőr alezredes a kijárási korlátozásról szólt először, az elsődleges tapasztalatuk az, hogy „a magyar lakosság megértette a szabályokat.” A rendőrök pedig jelen vannak az utcákon, „empatikusak, lojálisak, segítőkészek.” Aki azonban rendre megszegi a szabályokat, bírságra számíthat.

Elmondta, hogy megérkezett egy járat Budapestre, amely 27 tonnányi védőfelszerelést hozott.

Elhangzott, hogy pénteken újabb két személyt utasítottak ki Magyarországról, ahhoz hasonlóan, mint amikor korábban iráni diákokat utasítottak ki az országból.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ha ezután nem rúgják ki a Manchester United bohócedzőjét, akkor soha

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Retteg egész Szeged: ismét fosófantom csapott le a városra

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz