Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.18.

Így zárt be az ország: fél áron adták a virágot és a sütit

Kiürültek a városok, a buszokon, villamosokon már kevesebben utaznak, mint a nyári szünet idején. Ráadásul az élelmiszerboltokon, a patikákon és a drogériákon kívül minden más üzlet délután háromkor lehúzza a rolót. A Ripost munkatársai körbenéztek, mire lehet számítani az üzletekben.

A cukrászdák vajon élelmiszerárusító helynek minősülnek? A Ripost felhívott tegnap egy óbudai cukrászdát, hogy mikor zárnak. Munkatársaink el is látogattak a helyszínre, ahol többen álltak sorba sütiért nem sokkal három óra előtt, hiszen a cukrászdákra is vonatkozik tegnaptól a korai zárás.

„Már 38 éve csinálom, ráadásul ebben az üzletben voltam tanuló is„ – mondja lapunknak Koch Gáborné Danica. Az üzletvezető munkatársainak egészsége érdekében úgy döntött, hogy amíg nem normalizálódik a helyzet, bezár.

Fotó: Ripost / Sulyok László

„Ma fél áron adok még mindent, a pogácsától kezdve a sütikig. Holnaptól nem nyitunk ki, de munkatársaim továbbra is kapják majd a fizetésüket, igaz, valamivel kevesebbet” – tette hozzá Danica.

Az egyik önkiszolgáló mosodában kedden nem sokkal három előtt is forogtak a gépek, bár egy teremtett lelket nem láttunk az üzletben. Az ajtón még az szerepelt: nyitva 6-23 óráig.

Fotó: Ripost

Egy fehérneműbolt elfelejtett bezárni 3-ig, március 31-ig hirdeti akcióját, de ha sürgősen nem húzza le a rolót, 500 ezer forintig terjedő pénzbírságra lehet büntetni.

Egy autóalkatrészeket árusító bolt vezetője éppen zárni készült, amikor odaértünk.

„Egy ideje már délelőtt sincs igazán forgalom, úgy hallottam, akadozik az alkatrészellátás az ország több pontján„ – mondta lapunknak az ötven körüli férfi.

Egy virágbolt tulajdonosa szívfacsaróan beszélt a bezárásról.

A jobb oldali, kiengedett hajú Klaudia nagyon sajnálja, hogy üzletét be kell zárja / Fotó: Hertlik Klaudia

„Most lett egyéves az üzletünk, szépen beindult, alig vártuk a tavaszt. Nagy szívfájdalmunk ez a járvány, de úgy döntöttünk, ki se nyitunk, hiszen 3 óra előtt is lehet gócpont egy üzlet” – mondta a Ripost-nak Hertlik Klaudia, a Bocskai úton lévő virágüzlet tulajdonosa. „Bevallom, először nem vettük komolyan ezt a vírust, de most már fertőtlenítünk, sokszor mosunk kezet, tartjuk a távolságot. Ma utoljára vagyunk nyitva, ezért féláron adjuk a virágot, a megmaradt cserepes növényeket hazavisszük és otthon gondoskodunk róluk, a vágott virágot viszont nem dobjuk ki, hanem a kórházban dolgozóknak ajándékozzuk. December 24-én rengeteg rózsát vittünk az esztergomi kórházba az ápolónőknek, orvosoknak, mentősöknek. Az a boldogság, a kedves mosoly a fáradt arcokon és a hála igazán elképesztő és szívet melengető volt. Kiléptünk a kórházból a férjemmel, én sírtam a meghatottságtól.A mai napon az összes vágott virágból pici csokrokat készítünk, 3 órakor bezárunk, és a virágot elvisszük azoknak, akik a kórházakban szívüket-lelküket kiteszik értünk, köszönetképpen. Nagyon fog hiányozni az üzlet, a vevőim… remélem, 2-3 hét múlva ismét kinyithatunk!„

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól