Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.23.

Harmincezer védőruha és nyolcvanezer maszk érkezett hazánkba

A kora reggeli órákban érkezett kínai szállítmány az első, hamarosan újabb jön.

2020. március 23-án, a kora reggeli órákban sikeresen megérkeztek a magyar kormány által megrendelt egészségügyi védőfelszerelések Budapestre. A Wizz Air legújabb repülőgépével március 20-án szálltak fel azok a tapasztalt pilóták, akik hat országon át összesen 50 óra alatt több mint kilencezer kilométert megtéve érték el Sanghajt, hogy onnan csaknem 11 tonnányi egészségügyi segédeszközt repítsenek Budapestre. Az orvosi eszközöket szállító W6 9012 járatszámú Wizz Air repülőgép a fedélzetén 30 050 darab védőruhával és 82 000 darab orvosi maszkkal érkezett a fővárosba. A Sanghajból érkező gépet Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese, Gazsó Balázs, az ITM közigazgatási államtitkára és Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora fogadta.

A koronavírus elleni védekezésben a védőfelszerelések fontosak, a kormány pedig mindent megtesz azért, hogy készleteinek számát növelni tudja. A mostani beszerzést az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízása alapján a Semmelweis Egyetem folytatta le. A közeljövőben újabb orvosi eszközöket tartalmazó szállítmány érkezik Magyarországra. A beérkezett készleteket elsősorban az egészségügyi dolgozók fogják megkapni, akikre különösen vigyázni kell és mindannyian hálásak lehetünk nekik a szolgálatukért.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rejtélyes gond van az iPhone-okkal

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

mindmegette.hu

Gyalogosként állt be a McDrive-ba egy magyar srác, ő sem hitte el, ami ezután történt

vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért