Létrehozva: 2020.03.27.

Fotóknak tart misét a szegedi pap, a liturgiában ő mondja a válaszokat is

Még az imádságot is emailben küldi az atya: a járvány miatt elmaradnak a nyilvános misék, istentiszteletek. A papok március 22-e óta üres templomokban miséznek, sok helyen online közvetítik a misét Facebookon vagy YouTube-on.

Egy szegedi pap különleges módszerrel oldotta meg, hogy ne kelljen hívők nélkül megtartania a misét: kinyomtatta a gyülekezet tagjainak fotóit, a fényképeket pedig kiragasztotta a padokra.

Fotó: szegedtarjanplebania.hu

Benyik György a Tátra téri Szent Gellért templomban minden nap megtartja a misét a fényképeknek, a híveknek pedig megüzente, hogy azokban az időpontokban ők is imádkozzanak otthon. „A fényképeket a kérésemre a hívek küldték, és a járvány elmúltával eljöhetnek érte” –mondta el a Ripost-nak Benyik György atya.

Fotó: szegedtarjanplebania.hu

„Hát különös volt kettesben a Jóistennel, a liturgiában a válaszokat is nekem kellett mondani” – meséli a pap.

Fotó: szegedtarjanplebania.hu

Telefonon nyújt lelki segítséget

A járványhelyzetben is tartja a plébános a kapcsolatot a hívekkel, emailben imádságokat küld, a közösségi oldalon beszélget velük és lelki segítséget is nyújt telefonon, ha arra van igény.

„A plébániánk a többi plébániához hasonlóan fokozottan aktív az interneten, a hívek kis videókat érhetnek el a templomunk honlapján. Mi online miseközvetítést még nem tudtunk összehozni, de kisebb YouTube-videókkal pótoljuk a hiányt” – magyarázza.

Facebook-csoport a keresztény élő közvetítéseknek

Sok gyülekezet elkezdte élőben közvetíteni a szentmiséket. Sok egyházkerületben megegyeztek, hogy honnan közvetítenek és a környező települések hívei is bekapcsolódhatnak.

Felföldi László plébános szentmisét mutat be az üres nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban
Fotó: MTI

A keresztény közvetítések gyűjteménye Facebook-csoportban összegyűjtik az online miséket, megkönnyítve a hívők dolgát. A pár napja alakult csoporthoz már több mint 7 ezren csatlakoztak.

„Igaz, hogy az online közvetítés egyirányú, de legalább pótolja a misék hiányát” – mondta el a Ripost-nak a Szentkúti kegyhely igazgatója, Orosz Lóránt.

Pirer Gyuláné a szegedi Szent Rozália görögkatolikus kápolna által online közvetített misét nézi otthonában
Fotó: MTI

„Minden liturgiánkat élőben közvetítjük az interneten, a szentkut.hu oldalon bárki csatlakozhat. Ennek az az előnye, hogy bármelyik egyházközségből, a világ bármely pontjáról lehet nézni, bárki csatlakozhat hozzánk” – hangsúlyozta a ferences pap.

Temetés – csak röviden

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése értelmében szünetel a nyilvános liturgia a templomokban. Egyetlen kivétel van: a temetés. A rendelet azt is kihangsúlyozza, hogy a temetéseket egyszerűen és röviden kell megtartani.

Mivel böjtidőszak van, a húsvétra való készülésnek része a gyónás is. Ilyenkor sokkal többen szeretnének gyónni, mint általában. „A betegellátás, a gyóntatás és a rendkívüli áldoztatás tekintetében is mindenben kövessük az állami járványügyi előírásokat” – kéri a magyar püspöki kar. A rendkívüli helyzetre való tekintettel lehetővé teszik az általános feloldozás megadását.

Van lehetőség gyónásra

„Ha valakinek gyónási szándéka van, bármikor jöhet hozzánk, nem utasítjuk el, meggyóntatjuk” – mondta el a Ripost-nak Orosz Lóránt, a szentkúti kegyhely igazgatója. Hozzátette: természetesen betartjuk a higiéniás előírásokat. „Gyónni nem lehet telefonon, de lelki segítségért bárki fordulhat hozzánk, felhívhat”tette hozzá.

Fotó: szentkut.hu

„Gyónni természetesen csak személyesen lehet, telefonon viszont számos lelki tanácsot adtam, sőt a Skype-ot is bekapcsoltam már ilyen célra” – mondta el Benyik György.

„A veszély ismeretlensége, és a bezártság megviseli az embereket és ez az idő előrehaladtával még fokozódni fog. A kommunikációs eszközök nem tudják teljesen pótolni a személyes jelenlétet, de igyekszünk” – magyarázta.

„Ne legyen pokol a karantén”

„Az összezárt családok rákényszerülnek, hogy beszélgessenek egymással, de ha nem tudnak, vagy rejtett feszültségek voltak közöttük, amelyek miatt eddig elmenekültek egymástól, például a munkába, azok most fel fognak robbanni” – ecseteli a pap. „Elérkezett az idő és az alkalom, hogy szembenézzenek velük. Dönteni kell, pokollá tesszük-e a karantént, vagy felhasználjuk a problémamegoldásra, és elmélyítjük kapcsolatunkat egymással és Istennel” – összegzi.

Karanténban van a szenteltvíz is A koronavírus miatt szenteltvíz sincs a magyar templomokban. „A szenteltvizet a liturgikus előírásoknak megfelelően, arra alkalmas, általában zárt edényekben tároljuk, nem kerül a szenteltvíztartókba, amelyek így most ideiglenesen üresen maradnak” – közölte a Ripost-tal a Magyar Katolikus egyház sajtószolgálata.

Autós gyónás bekötött szemű papnál

A McDonalds-os autós behajtás módszerével gyóntat egy marylandi pap a koronavírus idején. Scott Halmer atya leül egy székre minden nap reggel és másfél órát áll a hívők rendelkezésére. A kocsisor elején a segítőjével találkoznak az emberek. Aki anonim szeretne maradni, az jelzi neki, ő meg szól a papnak hogy vegye fel a szemkötőt.

Emojikkal az arcán misézett az olasz pap

Bekapcsolva felejtette véletlenül a Facebook-filtert egy olasz pap. Paolo Longo, a Szent Péter és Szent Benedek templom plébánosa, s nem is sejtette, hogy mise közben kalap, szakáll, napszemüveg került az arcára, súlyzó a kezébe. Csak a mise után jött rá a bakira, de bosszankodás helyett csak nevetett saját magán. „ A humor mindig jó” – mondta.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izrael elindította a támadást, véres összecsapások folynak, hatalmas a pusztítás

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára