Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2020.03.17.

Elkezdődött a digitális iskola, fontos a határidő

Hétfőn egyeztettek a tanárok, tanítók az igazgatókkal, megcsinálták az osztályok a közös Facebook-csoportokat, levelező listákat és megkapták az első információkat arról, hogyan fog működni ez a gyakorlatban.

„Minden hétvégén kapnak a diákok és a szüleik e-mailt arról, hogy mi a terv a következő hétre”kezdte a levelét egy harmadikos tanító néni.

„Mivel sok gyereknek az iskolában maradt a könyve, így keresni fogok egy online elérhető tankönyv családot, ami a mienkre hasonlít, ehhez a türelmüket kérem”-írta. A tanító néni arra is felhívta a figyelmet, hogy a tanulókat a megoldott feladatok alapján értékelnie kell, így nagyon fontos, hogy azokat mindenki a megadott határidőre küldje vissza.

Fotó: Ripost

Hozzátette: mindennap 9-12 óráig a számítógép előtt leszek, ha valaki nem ért valamit bátran kérdezhet majd. Megtudtuk: lesznek online elkészíthető és írásbeli feladatok is.

Fotó: Ripost

„Fontos, hogy a visszaküldött feladatnál az e-mail “tárgy” rovatában fel legyen tüntetve az adott tanagyag, az osztály, az én nevem és a gyermek neve is, mert az oktatási hivatal és a munkáltatóm felé is visszakereshető kell, hogy legyen a munkánk” -magyarázta a szülőknek a pedagógus.

A szülőkre is feladat hárul az új rendszer miatt, mert pontosan kell adminisztrálni az otthoni munkát. Ha a szülő is otthonról dolgozik, bizony nem egyszerű. De az van szerencsés helyzetben, akinek otthon maradnak a szülei is. Sokan nem tudják megoldani, hogy ne menjenek be dolgozni, mások kénytelenek ezért az idős nagyszülőre bízni a gyerekek felügyeletét. Számukra lehet megoldás egy-egy olyan egyetemista, akik szívesen vigyáznak a kicsikre. Erre már többen tettek felajánlást.

„Amikor szerda este kiderült, hogy bezárják az egyetemeket, először mind kétségbe estünk a hallgató társaimmal, hogy mikor tudjuk majd befejezni tanulmányainkat„ –mesélte a Ripost-nak Júlia, aki pedagógusnak tanul.

„ Aztán mikor mindenkin végig ment a nagy stressz hullám, rájöttünk, hogy ez nem nekünk a legrosszabb, hanem a gyerekeknek és az időseknek, akik nem tudnak gondoskodni magukról. Mi pedig pedagógus hallgatók vagyunk, tapasztalattal rendelkezünk, hogyan lehet úgy lefoglalni a gyerekeket, hogy közben fejlesszük is őket. Így rögtön egyértelmű volt számunkra, hogy ha az óvodák és iskolák is bezárnak, akkor nagy szükség lesz a segítségünkre. Ezért többen felajánlottuk, hogy vigyázunk a gyerekekre és segítünk tanulni.”

origo.hu

Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közös sajtónyilatkozatától hangos a nemzetközi sajtó

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

hirtv.hu

Egyre több nyugat-európai választja hazánkat letelepedés szempontjából + videó

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

"Zsuzsi élete ajándék volt, amiért hálával tartozunk" - több százan kísérték el utolsó útjára Csire Zsuzsit

INSIDER

Borzalmas baleset Budán, rohantak menteni, a villamos is leállt

INSIDER

Máris elérkezett a gyereknap a Városligetben

INSIDER

Békemenet lesz június 1-jén