tóth gabi
Két és fél évvel a várpalotai kalapács-hinta-baleset után csütörtökön megkezdődött az ügy tárgyalása.
A Veszprémi járásbíróságon a vádlottak mellett maradandó fogyatékossal járó sérüléseket szenvedett húsz éves fiú, Máthé Krisztofer is megjelent a családjával. A fiatalember a szerkezet szétesése után az üléséből kirepülve csapódott a padkába. Az orvosok először semmi esélyt nem láttak felépülésére, mára azonban csupán néhány heg a fején és a nehézkes beszéde emlékeztet a tragédiára.
A korábbi életét azonban már soha nem kaphatja vissza. A vádirat szerint az üzemeltető számos foglalkozási szabályt megszegve, köztük a karok forgatásának lassítására alkalmas fékszerkezet és a hintakarok megfelelő mechanikai biztosítása nélkül működtette a berendezést, a másik vádlott pedig a többi között a megfelelőségi tanúsítványt a mechanikai biztosítás hiányában is kiállította, bár annak tervét korábban éppen ő maga hagyta jóvá.
Az előkészítő ülésen az ügyészség másfél év felfüggesztett fogházat kért az üzemeltetőre, aki a másodrendű vádlottal egyetemben nem ismerte be bűnösségét, nem tett vallomást és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról. Így áprilisban egy hosszantartó tárgyalássorozat veszi kezdetét.
„Megállapították hogy az eltörött alkatrész nem abból az anyagból volt, mint amit megvásároltunk. Papírokkal is tudom igazolni, hogy mást kaptunk meg, mint amit rendeltünk. Ezt a nyomozás során azonban nem vizsgálták. Az egész életem tönkrement, szeretném, ha kiderülne végre az igazság” – magyarázta a Borsnak az elsőrendű vádlott, G. Attila, aki amiben csak tudja, támogatja Krisztofert.
A negyven éve mutatványos berendezések működtetésével foglalkozó férfi védője szerint nem azok a személyek felelősek a balesetért, akik a vádlottak padján ülnek.
„Nagyon felkavaró volt. Amikor az ügyész felolvasta a baleset körülményeit, eltörött nálam a mécses. A fiam ebből még nem érzékelt sok mindent, a tanúmeghallgatás viszont már sokkal nehezebb lesz” – kommentálta Máthé Dia, Krisztofer édesanya.