Létrehozva: 2020.02.20.

Szja-mentes lesz a méhészeti termékek értékesítése

A méhészek támogatását a klímavédelmi intézkedések fontos alappillérének nevezte Nagy István agrárminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, ahol bejelentette, hogy a méhészeti termékek értékesítéséből származó bevételek személyijövedelemadó-mentességet élveznek majd.

Csütörtöktől ismét benyújtható a Méhészeti Nemzeti Programra a támogatási igény, az uniós és hazai támogatás keretösszege mintegy 1,8 milliárd forint.

A hónap végéig nyújthatják be igényeiket a méhcsaládonkénti 1000 forintos megporzási támogatásra a méhészek, a tavaly bevezetett közvetlen támogatást eddig 6500 méhész vette igénybe – jegyezte meg.

Nagy István hangsúlyozta, hogy az Agrárminisztérium (AM) a Klíma- és természetvédelmi akcióterven felül az erdősítéssel és öntözésfejlesztéssel is segíti a klímavédelmet.

Az erdősítéssel az ország erdővel és fával borított területét 2030-ra 27 százalékra akarják növelni, amihez 250 ezer hektár területet kell erdőművelés alá vonni. Ez új erdők telepítésével és természetes úton befásodott területek erdővé alakításával érhető el.

A fásítás három területen zajlik: folytatódnak az állami erdőtelepítési programok, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) közösen dolgoznak az útfásítási program elindításán, a Honvédelmi Minisztériummal pedig a honvédelmi célra feleslegessé vált területek erdősítésén – sorolta.

Nagy István arról is beszélt, hogy évente egymillió fát jelent, hogy a klímavédelmi akcióterven belül minden újszülött után 10 fát ültetnek. Az új erdőket főként Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun és Somogy megyékben ültetik, de az is cél, hogy az erdők számára jó termőhelyet jelentő hegy- és dombvidéki megyékben is könnyebb legyen a telepítés, például Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben. Minőségi, hosszú távon is fenntartható faállományt kívánnak létrehozni, változatos összetételű fafajokból.

A miniszter kifejtette, hogy az erdősítést több eszközzel is segíti az agrártárca: folytatódnak a Vidékfejlesztési Programban (VP) megemelt egységárakkal futó erdőtelepítési jogcímen igényelhető támogatások, az új Közös Agrárpolitika (KAP) keretein belül is kiemelt figyelmet szentelnek az erdőtelepítéseknek, újranyitják az agrár-erdészeti rendszerek pályázati lehetőségét, támogatási módszert dolgoznak ki arra, hogy a gazdák a spontán erdősülő területeket erdővé alakítsák és erdő művelési ágba vonják, március 1-től pedig a Nemzeti Földügyi Központ keretein belül új erdőtervezési rendszert alakítanak ki.

A klímavédelmi célokat szolgálja az öntözésfejlesztés is; a kormány évente 17 milliárd forintot fordít az öntözött területek növelésére. Az öntözés olyan beruházás, amely akkor térül meg, ha minél többen vesznek benne részt. Erre az együttműködésre alkották meg az öntözési közösségeket, amelyeket kiemelten támogatják az öntözéses beruházások megvalósításában – hangsúlyozta.

Tavaly július 1-től működik a Nemzeti Földügyi Központban az öntözésfejlesztési főosztály, amelynek feladata a termelői vízkereslet megszervezésére. Emellett beruházásokat hajtanak végre a harmadlagos művek fejlesztése érdekében, a Vidékfejlesztési Program módosításával pedig támogatást nyújtanak az öntözési közösségeknek a beruházások tervezéséhez, illetve a meglévő művek üzemeltetéséhez – fűzte hozzá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csak a szokásos: Magyar Péter hazudik

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz