Létrehozva: 2020.02.24.

Koronavírus: fokozódik a helyzet, ezt a számot hívja, aki bajba került

Nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma Olaszországban, ezért a tisztifőorvos és a magyar külügy is fokozott figyelmet kért a magyar állampolgároktól.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, hétfőn már heten haltak meg Olaszországban a koronavírus miatt. Ezért Magyarországon is szigorodtak a ki- és belépőket érintő intézkedések.

A repülőtereken fokozott az ellenőrzés

Az észak-olaszországi járvány miatt új eljárásrendet alakítanak ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az európai járványügyi központ (ECDC) ajánlásai alapján, annak érdekében, hogy megőrizzék Magyarország vírusmentességét. Ezért mérik az Olaszországból közvetlenül érkező utasok testhőmérsékletét a budapesti és a debreceni repülőtéren – közölte az országos tisztifőorvos hétfőn Budapesten.

Müller Cecília hangsúlyozta: Magyarországon továbbra sem regisztráltak koronavírus-fertőzött beteget.

Veneto és Lombardia a legfertőzöttebb

A fertőzés elsősorban Lombardia és Veneto tartományokat érinti, ám szórványos esetek előfordulnak más tartományokban is, például Emilia-Romagnában és Piemontban. Mindennek nyomán a járvány két gócpontjában karantént vezettek be, illetve felfüggesztették közintézmények, oktatási intézmények működését, korlátoztak egyes gazdasági tevékenységeket és rendezvényeket is elhalasztottak.

Fotó: AFP

Mit tegyünk, ha betegek vagyunk?

Müller Cecília arra kért mindenkit:

• aki a fertőzött területről tér haza és influenzás tüneteket észlel magán, hogy forduljon orvoshoz.

• Ne menjen orvosi rendelőbe, hanem telefonon értesítse háziorvosát!

• A Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján, illetve az egeszseg.hu-n tájékoztatás olvasható arról, hogy mi a teendő fertőzésgyanú esetén.

Senki se utazzon fertőzött területre!

A schengeni határok nyitottak, utazási korlátozások nincsenek, ám a tisztifőorvos senkinek sem javasolja, hogy fertőzött területre utazzon.

A konzuli szolgálat a honlapján azt javasolja az utazóknak, hogy a halaszthatatlan utazásokat kivéve, a turisztikai célú látogatásokat csak alapos megfontolás és mérlegelés után vállalják, mert aki egy újabb karantén kialakításakor az adott településen van, semmilyen indokkal nem hagyhatja el a karantént annak feloldásáig.

Térképet készített a Külügy

Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár Facebook-oldalán megtalálható Olaszország fertőzöttségi térképe, amely a hétfő 10 óra 30 perces állapotot rögzíti.

 

Aki Olaszországban került bajba, ezt a számot hívhatja

A római nagykövetség és a milánói főkonzulátus a nap 24 órájában elérhető ügyeleti számokat aktivált a koronavírus fertőzés olaszországi terjedése miatt a bajbajutott magyar állampolgároknak.

A római nagykövetség a +39 348 800 8159-es, a milánói főkonzulátus a +39 339 621 9517-es telefonszámon érhető el.

A koronavírussal kapcsolatos olaszországi friss hírek a www.konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?olaszorszag honlapon érhetők el.

Magyar diákok is karanténban

Egy a fertőzött területről érkező diákcsoportot, 11 fiatalt, két buszvezetőt és két kísérőtanárt két hétre karanténba helyeztek a Dél-pesti Centrumkórházban.

Menczer Tamás hétfőn azt is bejelentette: koronavírussal fertőződött meg egy magyar Japánban.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek