RETRO RÁDIÓ

Elképesztő károkat okozott a vihar Budapesten – videó

Elképesztő károkat okozott a vihar Budapesten – videó
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 02. 05. 11:30

Ítéletidő volt Magyarországon tegnap: a szeles időnek sérültjei is vannak.

 

Több mint négyszázszor riasztották a tűzoltókat a viharos szél okozta károk miatt kedd este 6 óráig országszerte, s mintegy 100 épületben, köztük 10 közintézményben keletkeztek károk – írja az MTI. Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője közölte: a legtöbb beavatkozásra eddig az Észak-Dunántúlon, így Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Veszprém megyében volt szükség, illetve Pest megyében és fővárosban is jelentős feladatokat ad a vihar. A károk nyomán két ember sérült meg. [embed]] A szél jellemzően fákat döntött ki, ágakat szakított le, amelyek több esetben akadályozták a közlekedést, illetve volt, hogy gyökerestől szakított ki fákat. A viharos szél száz épületet sem kímélt: megbontotta a tetőket, vakolatdarabokat sodort le a házak homlokzatáról, 22 esetben villanyvezetékeket szaggatott le a szél. Budapesten az országos szélrekord is megdőlt. A II. kerületi Zsolt fejedelem utcában is nagy vihar volt: egy villanyoszlopot döntött ki a hatalmas szél: Fotó: Ripost A katasztrófavédelem arra kér mindenkit, hogy figyelje a meteorológiai szolgálat figyelmeztetéseit, előrejelzéseit, lehetőség szerint autójával ne parkoljon a viharos szélben fák alá, a közúton pedig a fasorok mellett is kellő figyelemmel közlekedjen.

Az OMSZ szerdára is az egész országra érvényes első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a viharos szél miatt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.