RETRO RÁDIÓ

3 hétig jártak be Milánóba a karanténba került magyar diáklányok

3 hétig jártak be Milánóba a karanténba került magyar diáklányok
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 02. 24. 20:50

11 budapesti és szegedi középiskolás lány került karanténba két tanárral és két buszsofőrrel, miután vasárnap este hazatértek Észak-Olaszországból. Így már összesen 18 ember van karanténban azzal a 3 emberrel együtt, akik egy óceánjáró hajóról tértek haza.

A Ripost megtudta: a magyar középiskolás lányok több hetet töltöttek el Milánóban, ahol egy szakképző iskolába jártak be. A diákok minden nap reggel és este Milánóból 30 km-re utaztak, hogy egy szakintézmény tanítási óráin részt vegyenek, három héten át. Éppen azon az M1 metróútvonalon utaztak minden nap oda-vissza, csúcsidőben, amely a milánói divathét rengeteg külföldi által látogatott helyszínét köti össze a várossal. A diákok tünetmentesek és nyugodtak, jól vannak, tudják, hogy iskoláik és közösségeik védelmében szükséges két hétig a karantén.

Fotó: Europress – AFP/Thomas SAMSON

„Megkezdődött a 11 középiskolás lány, a 2 tanár és 2 sofőr vizsgálata” – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa. Mindannyian panasz- és tünetmentesek, lázuk nincsen. Az országos tisztifőorvos 14 napra rendelte el a karantént, így addig valamennyien a kórházban maradnak.”

A debreceni reptéren is mérik az utasok testhőmérsékletét

„A magyar hatóságoknak a mai napig nincs tudomásuk magyarországi koronavírusos megbetegedésről” – hangzott el tegnap délelőtt az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta: a budapesti mellett hétfőtől a debreceni repülőtéren is ellenőrzik hőkamerákkal az észak-olasz régióból hazatérőket, hiszen oda is érkeznek járatok Olaszországból. Csak hétfőn több mint ötszázan érkeztek Magyarországra onnan, és ezen a héten még 25 járat száll le nálunk. Kérdésre válaszolva közölte: a schengeni határok nyitottak, utazási korlátozások nincsenek, ám tisztifőorvosként senkinek sem javasolja, hogy fertőzött területre utazzon.

Telefonon hívjuk a háziorvost!

Hangsúlyozta: a betegség, az influenzához hasonlóan, főleg az idős emberekre veszélyes, olyanokra, akik valamilyen más betegségben szenvednek és gyenge az immunrendszerük.

Müller Cecília arra kért mindenkit, aki a fertőzött területről tér haza és influenzás tüneteket észlel magán, hogy forduljon orvoshoz. Ne menjen orvosi rendelőbe, hanem telefonon értesítse háziorvosát! – hangsúlyozta. Kitért arra is: a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján, illetve az egeszseg.hu-n tájékoztatás olvasható arról, hogy mi a teendő fertőzésgyanú esetén.

A kamionsofőröknek van biztosításuk…

A Facebook „Kamionosok” csoportjában arról tájékoztatják a sofőröket, hogy több észak-olaszországi települést a katonaság és a rendőrség hermetikusan lezárt, onnan se ki, se be nem lehet menni. Aki megszegi az előírásokat, súlyos pénzbírságot és 3 hónap börtönt kockáztat.

„Figyeljük, hogy hol jelenik meg esetleg a vírus és a lezárt zónákat kerüljük. Egyelőre ennyit tudunk tenni. Gépkocsivezetőink egyébként rendelkeznek egészségügyi biztosítással” – mondta lapunknak Sebestyén Balázs, a Sebestyén Intertransport Kft. ügyvezető-helyettese.

További részletek a keddi Ripost napilapban!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.