RETRO RÁDIÓ

Veronai buszbaleset: hat évvel rövidebb büntetésre számíthat a buszsofőr

Veronai buszbaleset: hat évvel rövidebb büntetésre számíthat a buszsofőr
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 01. 24. 18:10

Pénteken tartották Veronában a magyar diákok buszbalesetének tárgyalását.

Legalább hat évvel rövidebb büntetésre számíthat V. János buszsofőr, aki a veronai busztragédia idején a magyar diákok buszát vezette, mint amit a vádirat alapján kaphatott volna.

Fotó: AFP

Pénteken ugyanis elfogadta a bíró a sofőr ügyvédjeinek arra vonatkozó kérését, hogy rövidített eljárásban zárják le a sofőr ügyét. Az olasz jog szerint ezzel 7-12 év közötti börtönbüntetésre számíthat.

Az áldozatok szülei és hozzátartozói ennek nem örültek, mert szerették volna, ha hosszabb eljárás során a legnagyobb büntetést kapta volna meg a sofőr.

Az is eldőlt, hogy a tárgyalás már nem tart sokáig, heteken belül ítélet születhet – írta az Origo.

2017. január 20-án, a 17 halálos áldozatot követelő veronai balesetben egy magyar turistabusz gyulladt ki, többen megégtek. A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói egy franciaországi sítáborból tartottak hazafelé. Volt diákok, tanárok és az egyikük családja is velük tartott.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.