Létrehozva: 2020.01.12.

Tragikus volt az elmúlt nap Komárom-Esztergom megyében

Az elmúlt 24 órában hat közúti közlekedési baleset történt Komárom-Esztergom megyében, amelyből egy halálos kimenetelű volt.

A rendőrök a megyében az elmúlt 24 órában hat közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül egy halálos kimenetelű volt, egy személyi sérüléssel járt, négy pedig anyagi kárral végződött.

Tatabánya és Tarján között két személygépkocsi frontális ütközése következtében vesztette életét egy 59 éves nő 2020. január 11-én délután. A rendelkezésre álló információk szerint egy 65 éves férfi utasával Mazda típusú személygépkocsival közlekedett Tatabánya felől Tarján irányába. Járműve sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg, ezért egy jobbra ívelésű kanyarban átsodródott a szemközti forgalmi sávba, és összeütközött egy vele szemben szabályosan közlekedő Opel típusú gépkocsival. A Mazdában utazó nő a helyszínen elhunyt, a sofőr, valamint a részes gépkocsiban utazó három fő megsérült. A baleset körülményeit a Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Fotó: police.hu

Ugyanezen a napon 17 óra után az 1129-es számú úton is frontálisan ütközött két személygépkocsi. Egy 19 éves férfi Peugeot típusú személygépkocsival, egy utassal közlekedett Ferencmajor irányából Dunaalmás felé, amikor elvesztette járműve felett az irányítást. Átsodródott a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött egy Honda típusú személyautóval. A balesetben hárman megsérültek.

A hasonló balesetek elkerülése érdekében a rendőrség felhívja a figyelmet, hogy mindig az útviszonyoknak megfelelően válasszák meg járművük sebességét! Az olyan, kanyarokban bővelkedő útszakaszon, mint az 1119-es út, nagyon fontos, hogy az időjárási-, a látási- és az útviszonyoknak megfelelően közlekedjenek, és ez vonatkozik a megfelelő sebesség megválasztására is.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az utak biztonságáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy a szabályokat betartva, türelmesen, egymásra odafigyelve vesznek részt a közlekedésben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

metropol.hu

Jakupcsek Gabriella: „Igen, életem legnagyobb sikere”

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára