Létrehozva: 2020.01.15.

Megrázó történet: végigjárta halott kislánya utolsó útját az anya

Iszály-Szilágyi Edit huszonkét éve minden január 14-én végigjárja hét és fél éves korában eltűnt kislánya, Szathmáry Niki utolsó útját. Így tett tegnap is.

Megrázó történet: végigjárta halott kislánya utolsó útját az anya

„Egy gyermeket nem lehet elgyászolni, hiába telnek el az évek, hiába van azóta már unokám is, Niki ugyanúgy hiányzik nap mint nap” – mondta a Ripost-nak Iszály Szilágyi Edit.

A kislány 1998. január 14-én a néptáncórájáról tartott hazafelé. Utoljára néhány száz méterre az otthonától, a törökzugi ABC-nél látták, ám haza sosem érkezett már. Eltűnése megrázta az egész országot, a rendőrök lezártak minden határátkelőt, pincétől a padlásig átkutatták a művelődési házat, ahonnan Niki elindult, nyomkereső kutyákat vetettek be, a légtérben helikopterek köröztek. Ellenőrizték a pszichiátriákat, a börtönöket, de még az örökbefogadásra váró párokat is. A legképtelenebbnek tűnő bejelentéseket is ellenőrizték, hiába.

Három évvel később a 44-es út melletti nádasban emberi maradványokat találtak egy zsákban. Edit, Niki édesanyja azonnal felismerte a ruhákat és a hajcsatokat. Akkor még újdonságnak számított az országban a DNS-alapú azonosítás. Niki személyazonosságát az elsők közt állapították meg ezzel a módszerrel, néhány nappal a 11. születésnapja előtt.

„Idén nyáron már harmincéves lenne. A halála évfordulója közeledtével gyakran azon kapom magam, hogy csak nézek magam elé, és elképzelem: milyen lenne, ha most bejönne az ajtón. Napokig, hetekig mesélhetnénk egymásnak, amikor a nagy boldogságtól szóhoz jutnánk. De az álom mindig véget ér, és rájövök: a valóság ennél sokkal ridegebb és szomorúbb – fejtegette Edit. – „Így csak suttogom magam elé, mennyire szeretem és hogy hiányzik nekem, s remélem, eljut hozzá. Felnézek az égre, és elképzelem, ahogy egy kis felhő mögül integet, és azt mondja nekem, amit régen: “Anya, úgy szeretlek, mint pipacs a napot! Úgy fogsz nekem hiányzani!”

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek