RETRO RÁDIÓ

Kamionokat húzogat a bivalyerős tűzoltó

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 01. 21. 12:15

Pollák Imre tűzoltó hadnagy hobbija nem az olvasás, vagy a barkácsolás: az erőemelés megszállottja, így néha egy-két kamiont is odébb tol, ha úgy tartja kedve.

„Tizenhat éves korom óta edzek, azaz már 14 éve. Akkor még amerikai fociztam, és az edző mondta, hogy a vállvédőt is ki kéne tölteni„ – emlékezett vissza Imre. „Most már funkcionális teremben edzek, lengősúllyal, rönkökkel, kofferrel és persze a régi alapgyakorlatokkal, mint a guggolás. Méghozzá heti 4-5-ször alkalmanként 1,5-2 órát.

Fotó: Pollák Imre

Imre elárulta, hogy a januárt már kemény felkészüléssel kezdte, ugyanis tavasszal kezdődnek a versenyek.

Fotó: Pollák Imre

„Szeretnék itthonira és külföldire is menni. Szerencsére nemcsak családom, hanem a munkahelyem is támogat ebben„ – mondta Imre a Ripost-nak.

A férfi majd szeretne gyermeket vállalni párjával, így addig is kihasználja az időt, hogy sportoljon.

Fotó: Pollák Imrre

„Korábban két tíz-tíz tonnás kamiont egymás mögé kötöttek, azt ketten húztuk el egy versenyzőtársammal húsz méterre, nagyon jó buli volt! Amire igazán büszke vagyok, az a kamionhúzás: 16 tonnás volt és egyedül húztam el hámmal és karral is” – tette hozzá Imre.

Fotó: Pollák Imre

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.