Létrehozva: 2020.01.15.

Brutális a légszennyezettség, rájuk panaszkodik az egész ország

Napok óta szmogriadó van Budapesten és több vidéki városban, és szerdán megint romlani fog a helyzet az előrejelzések szerint. Mint a Ripost megtudta: nem csak a nincstelenek fűtenek szeméttel: még a Rózsadombon is bútorlapokkal és bálás ruhákkal fűt több lakó, miközben a ködös, szmogos, szélcsendes időben egyre több ember köhög, prüszköl az illegális hulladékégetők miatt.

„A XXII. kerületben élek, minden tél maga a pokol, amikor a szomszéd begyújt. Fogalmam sincs, mit égethet, de hiába van csukva minden ablak, ha olyan a szélirány, bejön a lakásba is a füst, ami a szemünket is csípte. Szóltunk neki, de csak megvonta a vállát és közölte, hogy ez olcsóbb, mint a gáz„ – mondta István, aki kérte, hogy ne írjuk le a teljes nevét.

Egy másik panaszos a XVII. kerületben él. „ A szomszédom rendszerint eltüzeli a hulladékát, amitől mi megfulladunk, ráadásul tehetetlenek vagyunk”- mondta el a Ripost-nak Anna, aki a XVII. kerületben, a családi házas övezetben lakik a családjával. „ Hétvégén az udvaron játszottunk a kicsikkel és annyira erősen érződött az égett gumi szaga, hogy be kellett mennünk a házba, nem lehetett elviselni.„

Fotó: 123RF

Panaszt tett, és még ő fizetett rá

A Rákosmentén élő Zita is hasonló helyzetben van. Ő az ismerősei tanácsára a helyi jegyzőtől kért birtokvédelmet. „Nekem kell kifizetnem erre a 3 ezer forintos illetéket és még bebizonyítási kötelezettségem is van ”– panaszolta lapunknak a hölgy, aki végül kétszer kért birtokvédelmet a helyi önkormányzatnál, mindkét esetben kifizette az illetéket is, de egyszer sem sikerült bizonyítania, hogy a szomszéd szemetet égetett és minden maradt a régiben.

A légszennyezés 70 százalékát a lakossági fűtés okozza. Hiába tilos a kezeletlen fa és papír kivételével minden hulladék eltüzelése, sokan tesznek a szabályokra. Ráadásul az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint mától ismét a tájékoztatási küszöbérték közelébe emelkedhet a szállópor koncentrációja, miközben Budapesten továbbra is érvényben van a szmogriadó tájékoztatási fokozata.

Az internet teli van a szemetet égető szomszédokra panaszkodó bejegyzésekkel – sőt, olyan hirdetést is találtunk, amikor valaki a saját szemetét árulja tüzelési céllal!

Naponta 12 panasz érkezik

A fűtési szezonban naponta 10-12 bejelentés érkezik a Levegő Munkacsoporthoz, hogy a szomszédból elviselhetetlen füst és bűz áramlik hozzájuk.

„Tévedés azt hinni, hogy csak a szegény, rászoruló családok tüzelnek el mindent„– mondta a Ripost-nak Horváth Zsolt. A Levegő Munkacsoport környezetvédelmi mérnöke szerint már több bejelentést kaptak a Rózsadombról is. Akadt, aki elmesélte, hogy a szomszédja a hirdetési újságokból értesül arról, hogy hol van ingyen elvihető bútorlap, melyből akkora mennyiséget halmoz fel a kertjében, hogy az egész fűtési szezonra kitartson. Mások bálás ruhákat szereznek be ilyen célra.

Fotó: MTI

Félnek bejelentést tenni az emberek

„Budapesten a XVII. és a XVIII. kerület széle a legfertőzöttebb ilyen szempontból. Az országban pedig Nógrád, Szabolcs, Borsod és Békés megye. Az a baj, hogy a kisebb településeken félnek bejelentést tenni az emberek, mert gyakran a „fontos emberek”, a helyi körzeti orvos vagy éppen a polgármester-helyettes tüzeli el a hulladékokat” – fűzte hozzá Horváth Zsolt.

Becslések szerint Magyarországon évente több ezer tonna műanyaghulladék, bútor, gumi és építőipari hulladék kerül a magyarok kályhájába. Ezek eltüzelésével veszélyes anyagok, nehézfémek, rákkeltő anyagok jutnak a levegőbe.

Börtön vagy félmilliós bírság is lehet belőle

A környezetvédelmi mérnök szerint a kormányhivatalok, vagy a település jegyzője hiába szabhat ki akár 500 ezer forintos bírságot, vagy adott esetben két év börtönt, a nehézkes bizonyítás miatt kevés embert büntetnek. Pedig elmondása szerint minden évben több mint 12 ezer ember hal meg idő előtt, nagy részben az illegális hulladékok eltüzelése miatt. Európában 600 ezer korai elhalálozáshoz járul hozzá a levegő szennyezettsége. Ez tízszer annyi, mint ahányan közlekedési balesetben vesztik életüket.

Nagyon nehéz bizonyítani

Horváth Zsolt arra a kérdésünkre, hogy milyen módon lehet kétséget kizáróan bizonyítani, ha valaki hulladékokkal fűt, azt válaszolta: leginkább tettenéréssel, amikor a kazán mellett láthatók a bútorlapok, vagy a ruhák és közben szúrós szagú füst áramlik a kéményből – de a tetten érés, főleg úgy, hogy hatóság is jelen legyen, nem egyszerű…

Kéménykenet vagy drón lehet a megoldás?

Ahhoz, hogy szankciókkal lehessen sújtani az illegális hulladékot égetőket, bizonyítékokra van szükség. Információink szerint a kormányhivatalok csak nagyon indokolt esetben alkalmazzák az úgynevezett „kéménykenetet”, mert több százezer forintba kerül. Ennek lényege: a kéményből vett mintát laboratóriumban bevizsgálják, ebből meghatározható, hogy milyen anyagot égettek. A másik, ennél olcsóbb módszer lehetne a Lengyelországban néhol már működő drónreptetés. A szenzorokkal felszerelt eszközök képesek a kiáramló füstből meghatározni, milyen anyagot égettek el.

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak

INSIDER

Emberi csontokat találtak az ajkai csónakázótóban: hátborzongató, hogyan kerülhettek oda