RETRO RÁDIÓ

Bosszúból felgyújtotta a fél faluját egy somogyi férfi

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 01. 22. 19:50

A Somogy Megyei Főügyészség vádat emelt az ellen a középkorú férfi ellen, aki bosszúból felgyújtotta ismerősei szalmabáláit és melléképületeit.

Az 52 éves férfi 2018 májusában szabadult a börtönből, és visszaköltözött falujába, egy Somogy megyei településre, ahol korábban a helyiekkel többször is vitába keveredett. Ezért elhatározta, hogy bosszút áll haragosain.

Először a közeli szomszédja kertjébe osont be, és a hátsó udvaron talált szalmabálákat gyufával meggyújtotta. Amikor a férfi látta, hogy a szalma lángra kapott, elmenekült a helyszínről. A tüzet az egyik szomszéd vette észre, azonnal értesíttette a lakókat.

Kis idő múlva a férfi elment annak az ismerősének a házához, aki lopás miatt feljelentette őt. Itt a melléképületben tárolt szalmát gyújtotta meg, amit a lakók szintén nem vettek észre, a másik helyre érkező tűzoltók észlelték a tüzet, és ők keltették fel a családot. A gyújtogatás miatt leégett az egész melléképület, 2 590 000 forint kár keletkezett.

A vádlott ezután még egy harmadik lakásnál is gyújtogatott. Ez esetben a melléképületre felfutott száraz növényt gyújtotta be, majd elmenekült. A házban alvó házaspár kutyájuk ugatására ébredt fel, ekkor döbbenten észlelték, hogy lángol az egész melléképület.

A tűz miatt leégett a tetőszerkezet, amivel közel 200 ezer forintos kár keletkezett. A lángok nemcsak a meggyújtott lakások főépületeire, hanem a szomszéd házakra is átterjedhettek volna, ha a tűzoltók nem érkeznek meg időben, és nem oltják el szakszerűen a tüzet. Az ügyészség a férfi számára fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását javasolja.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.