RETRO RÁDIÓ

Aljas módon nyúlták le a vizslamentőket

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 01. 27. 08:40

Akik egy kicsit is ismerik az állatvédő szervezeteket, azok tudják, a legtöbbet tagjaik lelkesedése és az állatok iránti szeretete hajtja, és szinte sakkozniuk kell az adományokkal, hogy hónapról hónapra kijöjjenek. Éppen ezért különösen vérlázítóak azok az esetek, amelyekről a Vizslamentés csapata számolt be közösségi oldalán a napokban.

„Az utóbbi időben többször előfordult, hogy az állatorvosi rendelőben szembesültünk azzal a nagyon kellemetlen ténnyel, hogy tartozásunk van. Mégpedig azért, mert egyes gazdák elviszik kezeltetni, oltatni, műttetni a vizsláikat és simán azt mondják, hogy a számlát a Vizslamentés fizeti, velünk ezt megbeszélték. A mi állatorvosunkban pedig egy szemernyi kétség sincs, hogy ez nem így van, hisz a védenceink számláját valóban mi fizetjük. A védenceink azok, akik még nem gazdisok. Itt viszont már gazdisodott vizslás gazdik nem túl etikus hozzáállásáról van szó, akiknek a költségeit így kénytelen volt a Vizslamentés csapata saját zsebből kifizetni.”

Képünk illusztráció (Fotó: vizslamentés)

Az ügy kapcsán megkerestük a Vizslamentés csapat vezetőjét.

Képünk illusztráció (Fotó: vizslamentés)

„Csak januárban három eset történt, melyek 50 ezer forintos kárt okoztak. Az adatok alapján igyekszünk beazonosítani a szervezetünk nevével és tagjainak pénzével visszaélőket, ám hiába kerestük őket, válaszra sem méltatnak” – mondja a Ripost-nak Menhard Evelin. „A Vizslamentőknek országos szervezetként az ilyen ügyeken túl is rengeteg a teendője, nincs se időnk, se kedvünk feljelentéseket tenni. Ugyanakkor kénytelenek vagyunk a velünk kapcsolatban álló állatorvosoktól minden egyes beavatkozásról bejelentést kérni, amikor valaki a fizetéskor ránk hivatkozik” – összegez az állatvédő.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.