RETRO RÁDIÓ

A pincében, láncra verve tartotta az idős nőt a monorierdői pár

A pincében, láncra verve tartotta az idős nőt a monorierdői pár
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 01. 20. 22:40

Az idős nő lánccal és lakattal a bokáján menekült el. Ez tűnt fel a járókelőknek.

A férfi és a nő együtt éltek a monorierdői házukban. Az idős asszony egyedül élt a budapesti lakásában, pszichiátriai betegsége miatt már 1998 májusában gondnokság alá helyezte a bíróság. Az idős nő 2010-ben többször ismeretlen helyre ment a lakásából, ezért 2010. december 28-tól eltűnt személyként körözte a rendőrség, majd 2016. december 16-án holttá nyilvánították.

A pár 2010-ben ismerkedhetett meg az idős asszonnyal, aki önként ment velük monorierdői házukba, ott a pincében kialakított lakrészében lakott, velük étkezett és rendszeresen ház körüli munkát végzett. Mivel többször engedély nélkül elhagyta a házat, a lábait egy lánccal összelakatolták és az elsőrendű vádlott egyszer meg is ütötte, aminek következtében az idős nő bordatörést szenvedett.

A pár 2017. június második felében is lánccal vascsőhöz lakatolta a sértettet, majd elmentek otthonról, a nőnek ekkor sikerült szétszednie a láncot, átmászott a kapun és a vasúti sínek mentén elindult Vecsésre.

A sértett 2017. június 26-án reggel egy vecsési élelmiszerüzletnél a kukákban turkált, alultáplált, elhanyagolt, valamint rendkívül éhes és szomjas volt. A jobb bokáján egy körülbelül 60 centiméter hosszú fém lánc és lakat lógott, ezt a lakossági bejelentés alapján intézkedő rendőrök távolították el róla.

A férfit és a nőt most másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre, illetve közérdekű munkára ítélte a Monori Járásbíróság.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.