RETRO RÁDIÓ

Utálja a börtönt és a zárkatársát, ezért vágta fel az ereit Portik

portik tamás
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 12. 20. 07:10

Nem bírja a börtönt, és méltatlannak érzi, hogy a rácsok mögött kell ülnie: ezért próbált öngyilkos lenni Portik Tamás. A férfi még vasárnap vágta fel az ereit, most kamerával megfigyelt magánzárkába került a kétszemélyes cellából.

Nem lett komolyabb baja az Energol Rt. hajdani legendás marketing igazgatójának, a több gyilkossággal is összefüggésbe hozott Portik Tamásnak, miután kétszer is megpróbált önkezével véget vetni az életének a rácsok mögött. Portik jelenleg Prisztás József meggyilkolása és az Aranykéz utcai robbantás miatt ül: előbbi miatt 13, utóbbi miatt 15 évet kapott. Mindkettőben felbujtóként vett részt, ahogy az L. Csaba hajtó ellen elkövetett merénylet-kísérletben és a Fenyő-gyilkosságban is, melyekkel az idei évben vádolták meg.

2019. júniusában a Fővárosi Törvényszéken a perújítási tárgyaláson Fotó: Keller Mátyás – Ripost

„Nehezen viseli a bezártságot, azt, hogy távol kell lennie a családjától, és hogy nem tehet azt, amit szeretne. Méltatlannak érzi a helyzetét” – nyilatkozta korábban lapunknak dr. Bólyai János, a férfi ügyvédje. A mostani esetet ügyfele kérésére nem kívánta kommentálni.

Úgy tudjuk, Portik mindig is kétszemélyes zárkákban volt, ám a cellatársaival nem kötött barátságot, inkább panaszkodott rájuk, nehezen viselte el őket.

Az öngyilkossági kísérlet után azonnal a Bajcsy kórházba szállították, ahonnan azonban már másnap visszavitték a börtönbe, egy bekamerázott magánzárkába. Ekkor a varratokat próbálta kitépkedni magából. Ebbe sem halt bele, sőt úgy tudjuk teljesen egészséges.

Portik a Fővárosi Ítélőtáblán 2016-ban. 15 év fegyházat kapott a Prisztás-gyilkosságért Fotó: MTI

Épp emiatt felmerült: nem volt e valami más célja ennek az öngyilkossági kísérletnek?

„Aki öngyilkos akar lenni a börtönben, az meg is tud halni„ – jelentette ki Végh József kriminál-pszichológus. – A sikertelen kísérleteket az elkövető sokszor figyelemfelhívásnak szánja, hogy ezzel is jelezze: valami nincs rendben vele. Szolgálhat zsarolási célokat, illetve lehet manipuláció is: ennek köszönhetően ugyanis kikerülhet a börtönből, egy számára kellemesebb körülményekkel kecsegtető rabkórházba, ahonnan esetleg megszökni is könnyebb.”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.