RETRO RÁDIÓ

Videóval segíti sorstársai felépülését a magyar beteg

Jakab Judit
Szerző
Jakab Judit
Létrehozva2019. 12. 05. 17:35

Hangzatos elnevezés és egyéb kattintásvadász megoldások helyett saját neve alatt indított videónapló sorozatot Dananaj Tamás. A kezdetben ismerősei tájékoztatását célzó bejelentkezések hamar minden részletre kiterjedő összeállításokká váltak, melyek komoly kapaszkodót jelenthetnek a leukémiával közvetve vagy közvetlenül érintettek számára.

„Küzdeni mindig, feladni soha” – szól Dananaj Tamás mottója.

A fiatalembernél szeptemberben diagnosztizáltak leukémiát, s októberben már Youtube-on csatornát indított a betegségről és remélt gyógyulása útjáról.

„A videosorozattal szeretném segíteni a saját magam felépülését és a mások gyógyulását is” – mondta el a Ripostnak Tamás.

„Azért kezdtem bele, hogy ne unatkozzak, le kell kötnöm magam valamivel és fontos, hogy valami hasznosat csináljak, mert a tévésorozatok nézése és az olvasás nem elég” – kezdte.

„Bízom benne, hogy a saját példámon és tapasztalataimon keresztül segíthetek sorstársaimnak és hozzátartozóiknak eligazodni a leukémia világában” – magyarázza.

„Az emberek nagyon keveset tudnak erről a betegségről. A visszajelzések alapján hétköznapibban mesélem el a betegség és a kezelés folyamatát, mint az orvosok és olyan kérdésekre válaszolok, amit betegek és hozzátartozók tesznek fel” – ecseteli a vlogger.

A pár hónapja indul csatorna mintegy félezer feliratkozóval büszkélkedhet, de a férfi szerint nem a feliratkozók száma fontos, hanem az, hogy a videói minél több olyan emberhez jussanak el, akik így vagy úgy érintettek a leukémiában, s szeretnének róla minél többet megtudni.

„Van olyan anyuka, akinek a kislányát két héttel utánam diagnosztizálták, így ő mindig kérdez. Megkönnyíti nekem a dolgot, ha beszélhetek róla, ráadásul rengeteg biztatást is kapok” – mondja Tamás.

Kollégái, barátai, családtagjai is nézik a videóit.

„Édesanyámnak mondják a faluban, hogy látták a videókat, követik a gyógyulásom. Most már őt is megtanította a párom a YouTube használatra, így édesanyám is a követőim közé tartozik” – árulja el Tamás, akit videócsatornája abban is segít, hogy nem kell egyenként írásban válaszolnia a hogyléte felől érdeklődőknek, mert nehéz sokszor leírnia ugyanazt.

Dananaj Tamás október óta kilenc videót tett közzé: mellbevágó hallani, hogyan értesült a betegségről, miért tartja szerencsének a lépgörcsét, részletesen, ám cseppet sem unalmasan mesél a gyógyszerekről és a vizsgálatokról, szót ejt a kemoterápiáról és az őssejtkezelésről, s bemutatja a kórházat is.

„Folytatni akarom a sorozatot, hiszen a transzplantáció és utána a felépülés is rengeteg kérdést tartogat” – magyarázza a csatorna létjogosultságát. „Szerencsés vagyok, mert a munkahelyem, ahol biztonságtechnikai managerként dolgozom, mögöttem áll és visszavár. Sőt, az egyetem sem hagyott cserben. Pont befizettem ugyanis a félévi tandíjat, amikor kiderült a betegségem, ám az egyetem méltányosan járt el és majd abban a félévben számítják be a befizetett összeget, amikor majd folytatni tudom a tanulmányaimat.”

Tamást megtalálták az okoskodók is. Volt, aki arra biztatta, hagyja abba a kemoterápiát és használjon kannabisz olajat, más probiotikum szedésre ösztönözte.

„Hiszem, hogy minden fejben dől el. Fel kell dolgozni a hírt és nem szabad befele fordulni. Nincs olyan, hogy mi lett volna, ha. Ez van, ezt kell legyőzni. Küzdeni mindig, feladni soha” – üzeni minden sorstársának Dananaj Tamás

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.