RETRO RÁDIÓ

Megszólaltak a győri diákok: készült tettére a késelő fiatal

JEDLIK Ányos
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 12. 06. 17:00

A diák példás tanuló volt, de a késelésre órákat várt, és indokot keresett, hogy a tanárhoz lépjen.

Ahogy a Ripost is beszámolt róla, csütörtökön egy győri szakközépiskolában egy diák megkéselt egy tanárt.

Gyõr, 2019. december 5.
Fotó: MTI – Krizsán Csaba

Most kiderült, hogy a 17 éves diák nem hirtelen felindulásból cselekedett. A dühét kiváltó hármas matekdolgozatot a második órán kapta meg, de csak az ötödik órában, fizikaórán támadta meg 51 éves osztályfőnökét – tudta meg az Index.

„Kivitte a füzetét, hogy szeretne valamit mutatni, a tanárnő mögé állt és hátba szúrta. Először azt hittük, hogy a tanárnő rosszul lett, mert egy kicsit félredőlt, Bandi meg csak segít neki. Aztán megláttuk a kezében a kést. A mellettem ülő srác kiugrott a padból, de addigra még egyszer megszúrta a kezén. Végül ő csavarta ki a kezéből a kést, egy másik osztálytársunk pedig kirohant a teremből segítséget hívni” – mondta az egyik osztálytárs.

Példás, kitűnő tanuló volt az osztálytársai szerint, semmilyen előjele nem volt a tragédiának. Indulatos reakciót csak egyszer láttak tőle, és noha tudták, hogy van bicskája, azt sose mutogatta, és nem fenyegetett vele senkit.

Az iskola igazgatója azt nyilatkozta, hogy azt, hogy a jövőben, hogyan tudják majd az iskolák ellenőrizni, hogy a gyerekek mit visznek be az iskolába, magasabb körökben dől el.

A tanárnőt megműtötték, néhány nap múlva hazaengedhetik. A késelő diák rendőri őrizetben van, előzetes letartóztatásáról még nem döntöttek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.