RETRO RÁDIÓ

Kásler: több mint 24 milliárdot fordítottak tavaly tüdődaganatos ellátásokra

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 12. 10. 11:35

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) 24 milliárd forintot költött tavaly tüdődaganattal összefüggő ellátásokra – közölte az emberi erőforrások minisztere keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Kásler Miklós elmondta: tízmilliárd forint a fekvőbeteg-ellátás költsége, 11 milliárd a gyógyszertámogatás és egymilliárd forint a speciális eszközpark támogatása.

A miniszter kiemelte, az egészségügy támogatási rendszere a prevencióra, a betegségek megelőzésére helyeződött át, és ez igaz a tüdőrákos megbetegedésekre is.

Budapest, 2019. április 4.
Kásler Miklós, az emberi erõforrások minisztere sajtótájékoztatót tart a Városházán 2019. április 4-én.
MTI/Máthé Zoltán

Megtudtuk: a kormány számos intézkedést hozott a prevenció érdekében, többek között megszületett a nemdohányzók védelmét szolgáló törvény. Nagyon fontos az alacsony dózisú CT-vizsgálat is, amellyel szűrhetővé vált a tüdőrákos megbetegedés – tette hozzá.

A miniszter kiemelte a szűrőprogramok szerepét a megelőzésben, megjegyezve, hogy csak az emlő-, a méhnyak-, a vastag- és végbélrákot lehet szűrni.

A tüdőrákkal kapcsolatban elmondta: az a legnehezebben kezelhető daganattípusok közé tartozik, a daganatok mintegy 80 százalékát kitevő nem kissejtes tüdődaganatok kezelésére új, innovatív terápiák jelentek meg az utóbbi években, de az eredményesség szempontjából a műtét a leglényegesebb terápiás forma.

Kásler Miklós hangsúlyozta: a tüdőrák ötéves túlélése Magyarországon rendkívül alacsony, mindössze 17 százalék, ezért – mint fogalmazott – mindent meg kell tenni azért, hogy ebben előre tudjon lépni az ország.A miniszter kitért arra, hogy a tüdőrák nem alkalmas a populáció-szintű szűrésre, de számos kezdeményezés van a korai diagnosztika elősegítésére. Mint mondta, eddig általában a tüdőrákot véletlenül vették észre, amikor más ok miatt mellkasfelvételt készítettek, és bár ez a technika nem alkalmas a szűrésre, általa mégis véletlenszerűen diagnózishoz lehetett jutni és el lehetett végezni a műtétet.

Hozzátette, hogy az elmúlt években alacsony dózisú CT-vizsgálatok indultak világszerte és Magyarországon is, ez a tavaly zárult pilot-program volt a Hunchest.

A programban arra jutottak, hogy az ilyen módszerrel vizsgált betegek lényegesen magasabb arányban voltak operálhatók, 28 százalékkal nőtt a túlélésük esélye. Kásler Miklós jelezte, hogy a programot tíz centrumra terjesztették ki, és – mint fogalmazott – az eredmények alapján „szóba jöhet” a tüdőrák népességszintű szűrése is.

A miniszter kiemelte, hogy az egészségügy támogatási rendszere a prevencióra, a betegségek megelőzésére helyeződött át, és ez igaz a tüdőrákos megbetegedésekre is.

Nagyon fontos, hogy kiszűrjük a környezetünkből és életmódunkból a daganatok kialakulásához vezető tényezőket – fogalmazott, rámutatva arra, hogy a daganatok kialakulásában 70-80 százalékos szerepe van a táplálkozásnak. Hozzátette: az alkoholizmus és a dohányzás együtt a fej-nyaki rákok kialakulásának kockázatát a negyvenszeresére növeli.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.