RETRO RÁDIÓ

Hazavitte a megszúrt férfit a hős magyar lány

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 12. 30. 05:35

A kispesti nyomdászlány, Balogh Hajni sosem gondolta volna, hogy egyszer hős lesz belőle! De most megmentette valaki életét...

Éjfél előtt Hajni a húgával kísérte el barátaikat a tőlük pár lépésre lévő buszmegállóba. A kapujuktól nem messze egy férfi kérte őket, hogy figyeljenek rá, és kigombolt nadrágját mutogatta. Hajni húga sokkot kapott, mert azt hitte, magamutogatóval van dolguk, ám Hajninak feltűnt, hogy ömlik a vér a férfi nadrágjából, így behívta a lakásukba a sérültet. Hajni ellenőrizte a sebet, és tudta, csak nyomókötéssel lehet ellátni, ezért egyik kezével fásli után kutatott, míg a másikkal segítségért telefonált, és eközben a férfit nyugtatta. Amikor a mentők megérkeztek, egy szakszerűen ellátott sérültet találtak.

123rf

„Bár irtózom a vértől, abban a helyzetben nem is gondoltam erre. Csak azt tudtam, hogy ömlött a vére, segítenem kellett egy emberen, aki bajba került. Az ápoló azt mondta, beírhatok magamnak egy nagy piros pontot, mert ha én nem segítek a betegnek, akkor ő már nem élne„ – emlékezett vissza Hajni a Blikknek.

A bátor fiatal az eset után egy órán keresztül takarította a vértől ázott folyosót és konyhát, majd vodkával próbálta enyhíteni a felgyülemlett feszültségét. A lány csak annyit tudott a sérültről, hogy 30 éves, és véletlenül megszúrta magát egy késsel. Annyit sikerült kinyomoznia, hogy a férfit a kórházban azonnal megműtötték, már jól van, jövő héten engedik haza.

„Volt olyan kollégám, akinek korábban a fejét kötöztem be, egy barátomnak a megrándult könyökét raktam helyre, most pedig megmentettem egy ember életét. Titkos vágyam volt, hogy mentőápoló legyek, ez az eset jó alkalom arra, hogy elgondolkodjak: hátat fordítok az eddigi életemnek, és megvalósítom az álmom” – árulta el.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.