Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.12.30.

Ez volt az idei év 7 legkegyetlenebb gyilkossága

Ép ésszel felfoghatatlan, hátborzongató gyilkosságok történtek 2019-ben. Az óévet búcsúztatva a Ripost számba vette azokat az emberölési ügyeket, melyek az egész országot felkavarták. Hét eset 2019-ből, melyekben az a közös, hogy mindegyiket rendkívül brutális módon követték el.

Megerőszakolták és megölték a 6 éves kislányt

Fotó: Ripost

A 6 éves Leonettát március 8-án ölte meg brutálisan unokatestvére, a 19 éves K. Dániel. Ahogyan azt a Ripost elsőként megírta, egy „jelentős önsúlyú, sima felülettel és éllel rendelkező tárggyal” agyonverték a kis Leonettát a házuk mögötti patakparton. Gyilkosa elcsalta otthonról, felvitte a Séd patak töltésére, ahol megerőszakolta és megölte, majd testét beledobta a vízbe. A gyermeket szülei találták meg, akik beleroppantak a kicsi elvesztésébe. Az apa úgy nyilatkozott a Ripost-nak korábban, hogy a gyilkosság előtt a családját megfenyegette egy, az utcájukban élő férfi, így biztosak benne, hogy nemcsak a kislány unokatestvére volt jelen a lány megölésénél, hanem más is. Jelenleg viszont csak K. Dánielt vádolják, neki kell a bíróság előtt felelnie, mégpedig 14. életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt, amely 10-től 20 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

Műanyag csővel fojtotta meg kisbabáját

Fotó: police.hu

Horrorfilmbe illő jelenetek zajlottak március 16-án egy zichyújfalui családi házban. Egy 23 éves sárkeresztúri lány éppen a barátja családjánál volt, amikor rosszullétre, hasfájásra panaszkodott, majd hosszú időre eltűnt. Kiderült, hogy az asszony a ház pajtájában egy hang nélkül világra hozta gyermekét. Senki sem tudta, hogy a nő állapotos, még a saját édesanyja sem. A rendőrség szerint a nő, miután megszülte kislányát, egy műanyag csővel megfojtotta. A holttestet a fiatalasszony párjának a nevelőapja találta meg. Miután a rendőrök letartóztatták a csecsemőgyilkos anyát, beismerte, hogy 2017-ben az előző terhességét követően egy Pest megyei település erdős területén is gyermeket szült, akit ezt követően magára hagyott, így ő is meghalt. A nő a helyszíni kihallgatása során megmutatta a korábban elkövetett bűncselekmény helyét. Az ügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetést kért rá.

Bekattant a férj, aki kivégezte párját, 4 éves kisfiát és harci kutyájukat

Fotó: Ripost/Sulyok László

Kiirtotta családját, majd öngyilkos lett egy apa augusztus 23-án. S. Levente Budapesten, a II. kerületi Zöldlomb utcai albérletében meggyilkolta párját, M. Anitát, majd a négyéves kisfiát, Vincét, valamint a harci kutyájukat, Killert. Ezután több késszúrással végzett magával is. A Ripost információi szerint a férfi féltékeny volt Anitára, meggyanúsította, hogy megcsalta őt, amin összevitatkoztak. A férfi olyan indulatba jött, hogy kést ragadott. Információk szerint S. Levente évekkel korábban félig-meddig viccesen említette a barátainak, hogy ha megcsalná a párja, akkor megölné. De akkor senki se vette ezt komolyan…

Vadászpuskával ölte meg felesége szeretőjét és annak apját

Fotó: police.hu

Fülsüketítő lövésekre kapták fel a fejüket a helyiek Nyíregyháza kertvárosi részén, Oroson augusztus 26-án. H. Miklós lelőtte 41 éves barátját és annak 65 éves édesapját. Azt nehezményezte, hogy egykori barátja, aki szeretője lett a feleségének, csúnyán beszélt az asszonnyal, amikor szakított vele. Amikor ezt elpanaszolta neki a felesége, autóba ült és már a kocsiból rálőtt áldozatára távcsöves puskájával. Először nem találta el az udvaron tartózkodó férfit. A második lövés azonban, amit a kerítés mellől adott le, hátba találta a férfit. A lövések hangjára kijött az áldozat édesapja a szemközti házból és rákiabált a férfira: „megölted a fiamat!” Azután hátat fordított a gyilkosnak, aki három lövést adott le rá, az apát is megölte, majd elmenekült. Nyíregyháza határában fogták el a rendőrök. Most rács mögött várja, hogy bíróság elé állítsák, jó eséllyel életfogytiglani büntetést is kaphat.

A felismerhetetlenségig összeverte barátnőjét

Fotó: police.hu

Hiányos öltözetben, felismerhetetlenül összeverve talált rá egy 18 éves halott lányra szeptember 28-án egy füvet nyíró ember a III. kerületi Ladik utcában. Kiderült, hogy K. Nikoletta barátjával, a 26 éves Sz. Tamással hajléktalanként élt, így kerültek az üresen álló irodaházba. A férfi őrületesen féltékeny volt. Az alapos gyanú szerint egy veszekedés során ő verte össze brutálisan a fiatal lányt, aki ebbe belehalt. A Ripost-nak arról számolt be a lány édesanyja, hogy a rendőrök Niki telefonja alapján jutottak el hozzá, mert az az ő nevén volt. DNS-mintája alapján tudták csak megmondani, hogy az áldozat valóban az ő lánya. Az anya szerint Nikit mindig is tiltották Tamástól, aki agresszív és féltékeny volt. Lapunknak Tamás egyik rokona elmondta, hogy a férfi korábbi barátnőjét is megerőszakolta, aki fel is jelentette. Sz.Tamást elfogták a rendőrök, emberöléssel gyanúsítják. Jelenleg korábbi büntetését tölti, többek közt lopásért.

Feleségét mellkason szúrta, majd szétverte a fejét egy sólámpával

Fotó: Police.hu

November 8-án a kora reggeli órákban egy tárnoki férfi a közös hálószobájukban összekötötte felesége kezét, fojtogatta őt, kinyomta a szemét, torkon, majd több alkalommal mellkason szúrta, végül szétverte a fejét egy sólámpával. A házban tartózkodott az áldozat 90 éves nagymamamája is, aki hallotta unokája haláltusáját, de nem tudott segíteni rajta.

Kiderült, hogy K. Zsoltról az orvosok már tíz évvel ezelőtt megállapították: skizofréniában szenved. Azóta azonban nem nyúlt alkoholhoz és szedte a gyógyszereit, szinten tartotta betegségét. A környéken mindenki úgy tudta, hogy N. Zsuzsanna és K. Zsolt között nagy a szerelem, ezért a brutális gyilkosság híre mindenkit megdöbbentett Tárnokon. A Ripost megtudta: a 38 éves Zsuzsa tudott férje súlyos elmebetegségéről, mégis kitartott mellette – és ez lett a végzete. K. Zsolt most az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet lakója.

Kivégezte gyermekeit a börtönből szabadult férfi

Fotó: facebook

Borzasztó tragédia történt december 15-én Győrben. Néhány hete volt újra szabadlábon H. Gábor, amikor a felesége elvitte hozzá két gyermekét és nevelt lányát hozzá kapcsolattartásra. Amikor azonban értük ment, zárt ajtót talált és csak a legkisebb gyermekével, 6 éves kislányával tudott beszélni, aki azt mondta, hogy a testvérei nem mozdulnak és valami piros van az arcukon… Amikor a rendőrök felnyitották a lakást, megviselte őket a látvány: az apa megfojtotta 13 éves nevelt lányát a 10 éves kisfiát, majd bezárta a szoba ajtaját. A férfit nem sokkal később a közös zuhanyzóban találták meg, egy lepedőre felakasztotta magát. A 6 éves kislány hosszú órákig volt bezárva halott testvéreivel.

Érthetetlen, miért bízott meg az asszony egykori párjában, hiszen H. Gábor korábban azért került öt évre börtönbe, mert majdnem megölte őt egy kalapáccsal. Feltételezések szerint azért emelt kezet a gyermekekre, hogy életre szóló gyötrelmet okozzon a nőnek, akit állítólag szeretett. Csak a legkisebb gyermeket, közös lányukat hagyta meg neki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Óriási a feszültség a dollármédiában Magyar Péter miatt, kulcsemberek távoznak a HVG-től

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

magyarnemzet.hu

Menekülőre fogta Gyurcsány Ferenc, amikor a baloldali összefogás széteséséről kérdezték

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen