RETRO RÁDIÓ

Új trükkel próbálkoznak a csalók a lakótelepen

L.A.
Szerző
L.A.
Létrehozva2019. 11. 02. 06:50
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Villanyszerelőnek adta ki magát az a csaló, akik egy pesti társasházban próbált embereket lehúzni a minap. Arra hivatkozva kért többektől előleget, hogy ki kell cserélni a biztosítékdobozt. Korábban más módszerrel is próbálkoztak itt.

 

Már a kamera sem tartja vissza a szélhámosokat attól, hogy könnyedén besétáljanak egy lakóépületbe, és a fizetésüket jóhiszemű emberek kihasználásával egészítsék ki. Ez történt a napokban egy XVIII. kerületi társasházban is, ahova egy férfi a lomtalanítás körüli zűrzavart kihasználva jutott be, majd több lakóhoz is becsöngetett villanyszerelő szakembernek kiadva magát.

„Volt már olyan korábban is, hogy hivatalos embernek adta ki magát valaki, és a közös képviselőre hivatkozva próbálkozott, ám mint az már a lakók körében köztudott, ő mindenkit kiértesít, ha történik valami, a nevében nem csönget be senki„ – mondta a Ripost-nak a tömbház gondnoka, Csoma András.

Csoma András
„A mostani csaló mappával a hóna alatt sorra kopogtatott be az embereknél, az egyik idős nénihez már egyből lépett is volna be, ahogy ajtót nyitott neki, elég erőszakos volt” – tette hozzá a gondnok.
Csoma András szerint a szélhámos, aki több tömbben is kísérletet tett, szerencsére nem járt sikerrel, ám mire a rendőrök kiérkeztek volna, kereket oldott. A kamerák azonban mindent rögzítettek: az arca tisztán kivehető a felvételeken. A szomszédok biztonsága érdekében a gondnok ottjártunkkor épp kihelyezett egy figyelmeztetést az újfajta trükkről.

„A negyediken mindenkihez becsöngetett arra hivatkozva, hogy a biztosíték dobozt cseréli ki. Hatvanezer forint előleget is kért, és azt mondta, hogy a munkásai majd később visszajönnek beszerelni. Bár elég határozottan lépett fel és meggyőző volt, a férjem műszaki zseni és egyből látta, hogy irreális ez az összeg. Sajnos leblokkoltam, de ha újra látom, most már az lesz az első, hogy rendőrt hívok!„ – mesélte Summan Tiborné, aki bízik benne, hogy sikerül elkapni a besurranót.

Summan Tiborné

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.