RETRO RÁDIÓ

Teljes összeomlás, magukba zárkóztak a szülők a sárvári tragédia után

Fontos, hogy tiszta legyen a medence vize.
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 11. 20. 10:00

A 3 éves kislány a múlt héten vesztette életét a hullámfürdőben, a tragédia percek alatt bekövetkezett.

Teljesen összetörtek a szülők, akik tragikus körülmények között, a sárvári fürdő hullámmedencéjében vesztették el 3 éves kislányukat, Rékát.

Réka az édesanyja, Zsanett mellett állt, mikor egyszer csak elrohant. Anyukája késlekedés nélkül utána futott, de a gyerek eltűnt a tömegben, és míg anyukája a gyerekmedencében kereste, Réka a hullámfürdőbe szaladt.

A kislányt három perc múlva találták meg a víz alatt, és bár mindent megtettek érte, már nem tudták megmenteni. A K. családról mindenki egybehangzóan állítja: fantasztikus szülők, akik a gyerekeiknek élnek.

A család azóta minden közösségi oldalról törölte magát, teljesen eltűntek a világ szeme elől, összeroppantak a gyásztól.

„Ez a legszörnyűbb tragédia, ami egy szülővel történhet. Ilyenkor a csalódottság, harag, bűntudat keveredik, egyfajta krízisállapot lép fel, melyben minden ködös, torzul az észlelés, a gondolkozás, beszűkül a tudat” – magyarázta a Borsnak Makai Gábor pszichológus.

„Egy terapeutának ebből az állapotból kell elsődlegesen kihozni a tragédián átesett szülőt, innen lehet építkezni a gyászfeldolgozás felé, hogy a család ne rekedjen meg ebben a bénultsági állapotban. Ehhez feltétlenül szükséges szakember segítsége” – szögezte le Makai.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.