RETRO RÁDIÓ

Pórul járt a csepeli igazságosztó, aki megpofozta az utcán vizelőt

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 11. 21. 12:00

Az igazságosztó csak rendet akart tenni, mégis ő látta kárát: súlyos testi sértés miatt kell felelnie.

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség az ellen a 35 éves férfi ellen, aki úgy megütött egy, a járdán vizelő ittas férfit, hogy az koponyatörést szenvedett – közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.

A férfi Budapest XXI. kerületében sétált a gyermekével, amikor felfigyelt a 75 éves, a járdán vizelő ittas férfira. Kérdőre vonta, emiatt szóváltásba keveredtek egymással. Az apuka közepes erővel arcon ütötte az ittas férfit, aki az ütés következtében hanyatt esett és feje a földhöz csapódott, amelytől életveszélyes koponyatörést és agyzúzódást szenvedett. A férfi a sérülthöz mentőt hívott, majd kórházba szállították, ahol szakszerű ellátást kapott, azonban a fejsérülésétől függetlenül, korábban kialakult szívproblémái miatt elhunyt.

A vádlott az ügyészség szerint életveszélyt okozó testi sértés bűntettét követte el, amiért kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

A tipikus és sokak által egyszerű indulati cselekménynek tartott egyszeri ütés is könnyen végződhet tragédiával, különösen, ha a sértett idős vagy ittas személy.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.