Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2019.11.01.

Óriási forgalom várható az ország temetőiben egész hétvégén

Péntektől vasárnapig elhunyt szeretteinkre emlékezünk. Akik kilátogatnak sírkertekbe – különösen a fővárosban a Farkasréti vagy a Fiumei úti temetőbe –, azok közül sokan nemcsak a saját hozzátartozójuk sírját keresik fel, hanem azokét is, akik egykor az ország kedvencei vagy hősei voltak, és értük is elmondanak egy imát.

 

Garas Dezső, a legendás színész közel nyolc éve hagyott itt bennünket. Végső nyughelyét azóta is rendszeresen gondozzák, nagyon szépen rendben van tartva.

Antal Imre már 11 éve elment, bármilyen hihetetlen is ez, a képernyőn azonban még mindig rendszeresen feltűnik. Felejthetetlenül beírta magát a magyar televíziózás történetébe.

Hofi Géza különleges sírköve a Farkasréti temető művészparcellájában található, nagyon közel Bajor Imre és Koós János nyughelyéhez.

Sztankay István, a Nemzet Színésze 78 éves korában, 2014. szeptemberében hunyt el. A Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra, sírján mindig van virág.

Bajor Imre, a 2014-ben elhunyt „kicsihuszár” sírját saját aláírása díszíti.

Kettős front várható hétvégén

Halottak napja, azaz november 2-a helyett Mindenszentekkor, azaz már pénteken érdemes kimenniük a temetőbe azoknak, akik frontérzékenyek. A Meteo Klinika előrejelzése szerint ugyanis a sokakat próbára tevő, hét elején érkezett hidegfront után pénteken végre frontmentes nap várható. Ezzel szemben a hétvégén kettős front keserítheti meg az arra érzékenyek életét. Ráadásul a hűvös, ám száraz péntek után szombaton és vasárnap csapadék is várható, így különösen az idősebbek, a mozgásukban korlátozottak és az időjárási változásokra érzékenyek számára megerőltető lehet a temetőlátogatás.

Tovább lesznek nyitva a temetők

Hosszabb ideig tartanak nyitva a budapesti temetők a hosszú hétvégén, a temetői irodákban pedig ügyelettel várják a megemlékezőket. November 3-ig reggel 7 és este 8 óra között kereshetők fel a sírkertek, az irodák pedig november 2-ig 8 és este 6 között, vasárnap 8-13 óráig lesznek nyitva. Ebben az időszakban temetések nem lesznek. November 4-től visszaáll a szokásos téli nyitvatartási rend, reggel fél 8 és délután 5 óra között látogathatók a temetők.

 

Elővigyázatosságra int a rendőrség

A rendőrség kiemelt figyelmet fordít ebben az időszakban a temetőkre és környékükre. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság hasznos tudnivalókat tartalmazó szórólapokkal is segíti a tájékozódást. Mint írják: a zseblopások elkerülése érdekében már koszorú- és virágvásárlás alkalmával is érdemes körültekintőnek lenni. A tolvajok figyelmét felkeltheti a földre letett csomag, a külső kabátzsebben, nadrág farzsebében, nyitott kosárban, szatyorban látható módon elhelyezett tárca, az egyszerűen kinyitható táska, hátizsák. A kegyeleti helyek környékén parkolva győződjünk meg arról, hogy az autót bezártuk és ne hagyjunk semmit az utastérben. A sírok gondozása közben se hagyjuk értékeinket, csomagjainkat őrizetlen!

Különösen nagy forgalom várható az utakon, ezért a rendőrség figyelmeztet: kiemelt óvatossággal közlekedjünk, legyünk türelmesek és ne rutinból vezessünk, hanem figyeljük a forgalmi rendet, mert a temetők környékén lehet változás. Fel kell készülni a szokásosnál nagyobb gyalogos forgalomra és forgalomkorlátozásokra is.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek