Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.11.19.

Kutyabarátok a legügyesebb reklámozók!

Minden cégnek, szervezetnek az a célja, hogy a lehető legtöbb emberhez eljusson az üzenete a lehető legkevesebb pénzből. Akinek ez sikerül, azt díjazzák is: az Arany Effie a marketing szakma Oscarja, és most egy állatbarát alapítvány is megkapta. Nem csoda: a Vigyél Haza Alapítványt egy infokommunikációs szakember alapította.

Árva kutyákat fotóznak hírességekkel, és az ebből készült naptárt eladják, idén a Madách színház Macskák című musicaljének szereplői vállalták, hogy a kamerák elé állnak.

Fotó: vizslafoto.hu

Megcsinálták a face-up fordítottját öreg kutyákkal: digitális úton repítették őket vissza az időben kölyökkorukig, megmutatva így, hogy ők is cukik, csak már idősek. A tavalyi 1%-os kampányukon, amire az arany Effie díjat kapták, sokan bosszankodtak, de sokan elutalták adójuk 1 százalékát: a cuki állatos hírt ugyanis csak 99 százalékban lehetett megnyitni, az 1% hiányzott…

A Vigyél Haza Alapítványt 12 évvel ezelőtt alapította Óvári András, aki akkor az egyik legnagyobb infokommunikációs cég vezetője volt, és már az első akciójuk során gyakorlatilag kiürítették az Illatos úti gyepmesteri telepet, hatvan kutyát örökbe adva.

Óvári András, a Vigyél Haza Alapítvány megálmodója

„ Sokat utaztam külföldre, és valahányszor hazajöttem, a feleségem egy újabb megmentett kutyussal fogadott, „csak addig, amíg gazdát nem találunk neki” – meséli a kezdetekről Óvári András.

Óváriné Klári, a kutyák megmentője

„ Egy idő után elegem lett ebből, és azt a kompromisszumot javasoltam, hogy segítek egy alapítvány létrehozásában, amivel nem egy-egy, hanem sokkal több kutyát megmenthetünk, de hozzánk nem költözhet több. Akkor még nem terveztem, hogy én is dolgozom benne, de gyorsan elkapott a lelkesedés.”

Az alapítványnak nincsenek alkalmazottai, viszont rengeteg önkéntest nyertek meg: művészeket, ügyvédeket, informatikusokat, kommunikációs szakembereket. A díjnyertes filmecskét például az Izobar ügynökség készítette el teljesen ingyen, a naptárfotózásért sem kér pénzt a Vizslafotózás csapata.

„ Az összes pénzünket az állatokra költjük„– teszi hozzá Óvári András.

„Egy alapítvány működtetése még nagyobb felelősség, mint egy vállalkozásé, mert itt kisnyugdíjasok meg diákok ezer forintjairól döntünk, ezért még fontosabb, hogy hatékonyan költsük el.”

A jó ötletek is mindig támogatóra találnak: a Nébih és a rendőrség közreműködésével készítették el például a Kutyakötelesség című kiadványt, ami közérthetően összefoglalja az állatvédelmi jogszabályokat.

„Sokszor nem az a kérdés, milyen büntetést kap az állatkínzó, hanem az, hogyan bizonyítsák, hogy állatkínzás történt, többek közt ebben segít a kiadvány. A büntetés mértékénél is fontosabb, hogy a tettesek tudják: nem úszhatják meg, ha brutálisan bánnak az állatokkal„– véli az alapító.

Óvári András sok köszönetet kapott már alapítványi munkájáért, de a legértékesebbnek gyerekei elismerését tartja.

„Nagyon sokat dolgoztam, voltak az életben sikereim, de amikor az alapítványt létrehoztuk, az akkor már egyetemista fiam azt mondta: apa, ez igen, most tényleg csináltál valami nagyszerűt! Azok nélkül persze, akik mellénk álltak, akik velünk dolgoznak, mindez nem sikerülhetett volna.”

Segítenek kideríteni, ki a gazdi

Ha valaki talál egy kóbor kutyát, a Vigyél Haza Kutyakereső applikációjának segítségével megtudhatja, hová viheti az állatot.

Tizenkét önkéntes állatorvos áll rendelkezésre, hogy a kóbor kutyában lévő chip segítségével megállapítsa, ki a gazda, és értesítse is őt. Az applikációba a gazdi is feltöltheti kedvence adatait, hogy ha elkóborolna, mielőbb megkerüljön. Ezáltal már el sem jutnak a kutyusok a gyepmesteri telepre, hanem hazaviheti őket a gazdájuk.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vidnyánszky Attila: Tényszerűen nem igaz, amit Udvaros Dorottya mond

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért