5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Jön Erdogan, mutatjuk, hol bénul meg a város

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 11. 06. 13:49

Korábban az orosz Vlagyimir Putyin miatt, most pedig a török elnök Recep Tayyip Erdogan látogatása miatt kell majd forgalomkorlátozásokra számítani a fővárosban.

A török elnök csütörtökön érkezik meg Magyarországra – írta az MTI. A forgalomkorlátozások főleg az Andrássy út-Lánchíd útvonalat és az ezt keresztező utcákat, valamint a Budai Vár környékét érintik.

A BKK arra kéri a fővárosban közlekedőket, hogy ha tehetik, használják a kötöttpályás közösségi közlekedési vonalakat, főképp az M2-es, az M3-as és az M4-es metrót.

Fotó: gettyimages

Rövidebb időszakra korlátozzák a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környéki utakat is, ezért akinek a repülőgépe 10 és 12 óra között, illetve 19 és 21 óra között indul, annak érdemes lényegesen korábban elindulnia otthonról – tették hozzá.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint: csütörtök éjfélig sok helyen tilos parkolni, egyebek mellett a Mexikói úti parkoló felüljáró melletti útszakaszának mindkét oldalán, a Városligeti körút mindkét oldalán a Kós Károly sétánytól 50 méter hosszú szakaszon, a Hősök terén, az Andrássy úton és szervizútján, a Kodály körönd, az Oktogon és a Széchenyi István tér teljes területén, a Magyar Tudományos Akadémia előtti nagy parkolóban, a pesti és a budai alsó rakparton a Lánchíd körül, a Clark Ádám téren, a Dózsa György téren, valamint a Dísz téri parkolóban.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.