Létrehozva: 2019.10.16.

Végre megcsinálják a Nyugati tetejét, ekkor kezdik a felújítási munkát

Kritikus állapotba került a fővárosi Nyugati pályaudvar. Nem csak a piszok és a fejetlenség emészti fel, de zivatarosabb időben nem árt az esernyőt odabent is nyitva tartani. Most körbeállványozzák, de a tető felújítása csak jövőre kezdődik. Megnéztük milyen állapotok uralkodnak a forgalmas fejpályaudvaron.

Végre munkások lephetik el a MÁV egyik lepatinásabb pályaudvarát, a Nyugatit. De egyelőre nem arról van szó, hogy totális felújításba kezdenek: a MÁV közleménye szerint érdemben egyelőre csak a pályaudvar tetejéhez nyúlnak hozzá. Ráadásul bár most csütörtöktől megkezdik az állványzatok építését, a felújítás csak jövőre kezdődik el.

Fotó: Markovics Gábor

„A Nyugati pénztárcsarnokában a teljes belső felületet takaró védőtetőt építenek október 17-től a tetőszerkezet felújításának előkészületeként, hogy a jövőre kezdődő munkálatok idején is zavartalanul és biztonságosan használhassák az utasok a fogadóteret” – közölte a vasúttársaság. Egyelőre nincs meg a felújítás pontos időpontja sem, még közbeszerzési pályázaton keresik a céget, amely elvégzi a munkát. Korábbi információink szerint 2020 nyarára tervezték a tetőszerkezet felújítását. Rendbe teszik a vágánycsarnok tetejét, valamint az ottani üvegszerkezeteket, de a pályaudvar melletti – McDonald’snak is helyet adó – csarnok tetejét is felújítják. Cserélni kell a faszerkezeteket, javítani kell a fémszerkezetet. A vágánycsarnok végein lévő üvegfalakat is rendbe teszik, és rendezik az esővíz elvezető rendszert is. A felújítási munkák ideje alatt, vagyis jövőre a 10-13. vágány nagycsarnokából nem indítanak és oda nem is fogadnak vonatokat, de a pályaudvar többi része zavartalanul üzemel majd. A következő hetekben az állványozás megépítése és védőháló kihelyezése miatt többször változik a pénztárak nyitva tartása. A kiegészítő munkák egészen decemberig eltarthatnak.

Fotó: Markovics Gábor

 

A Keletit már gatyába rázták

Tavasz végén a főváros másik pályaudvarát már rendbe tették. Két hétnyi zárva tartás után egy tisztább és rendezettebb Keleti pályaudvar fogadja az utasokat. Újraaszfaltozták a peronokat, így már nem kell ugróiskolaszerűen gyalogolni a vonathoz, de elbontották a ronda gyorsbüféket és bodegákat is a csarnokban, és új utastájékoztató rendszert is beüzemeltek. A csarnok épületén belül a falakat is felújították. 2020-ban a régi pénztárak helyén egy korszerű utascentrum nyitását tervezik.

 

Fotók a jelenlegi állapotokról:

Fotó: Markovics Gábor

A Nyugati térről nézve egy impozáns épületet látni, de amint bemegy az utas szörnyű állapotok fogadják. Rengeteg külföldi utas is használja a pályaudvart, jó lenne, ha egy szép állapotú pályaudvarra érkeznének a vonatok.

Fotó: Markovics Gábor

Nem csak a pályaudvaron belül kritikán aluli a helyzet. A csarnok több részén kívül is évek óta állványok alatt sétálnak a gyalogosok.

Fotó: Markovics Gábor

A csarnok végein lévő hatalmas üvegfalat az ígéretek szerint felújítják. Egy ablaktörölgetés már nem elég, pár üveglapot valószínűleg már cserélni kell.

Fotó: Markovics Gábor

Az állomás falain látványos pusztítást végzett a beszivárgó esővíz. Bár a tetőszerkezetet rendbe teszik, kérdés, hogy a falakat is megcsinálják-e?

Fotó: Markovics Gábor

A pályaudvar aluljárója egy teljesen másik világ. Úgy tudni, hogy 20 árus bérletét felmondták, így talán lent is rendeződhet a helyzet. Eltűnnek a zugárusok és bodegások végre – csakúgy, mint májusban a Keleti pályaudvaron.

Fotó: Markovics Gábor

Az állomás némelyik részén igazi bokatörő akadályok vannak, jó lenne, ha ezek is megoldódnának végre.

Fotó: Markovics Gábor

Az épület állványozását a héten kezdik, az ehhez szükséges elemeket már felhalmozták a pályaudvar melletti Eiffel téren.

Fotó: Markovics Gábor

Örök téma a pályaudvarral kapcsolatban a soha sem működött lift, amelyet ráadásul már be is falaztak az aluljáró szinten. Úgy tűnik, hogy ha az utas nem látja odalent, akkor probléma sincs. Fent pedig egy fecnivel jelzik, hogy nem működik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője - fotók

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

magyarnemzet.hu

Tömegbaleset történt Óbudán, leállt az élet az Árpád hídon

life.hu

A 4 legdurvább megjegyzés, amit más öltözködésére tehetünk

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják

INSIDER

Megdöbbentő, mit mondott a karambolozó autós a földön fekvő, sérült egri motorosnak

INSIDER

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára