RETRO RÁDIÓ

Váratlan tragédia: barátja előtt holtan esett össze a 22 éves magyar mentős

Váratlan tragédia: barátja előtt holtan esett össze a 22 éves magyar mentős
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 10. 10. 08:00

A fiatal mentőst Győr-Moson-Sopron megyei kollégái szerették és tisztelték, de már nem lehetett megmenteni.

Minden előzetes panasz nélkül esett össze Takács Bence, fiatal mentő-gépkocsivezető, amikor szolgálaton kívül egy bajtársával találkozott szerdán – írja Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat.

Képünk csak illusztráció!

Mint írják, a szakember azonnal megkezdte 22 éves barátja újraélesztését, amit a pillanatokon belül kiérkező eset kocsi és a mentőhelikopter személyzete, a legmagasabb szinten folytatott.

Órákig harcoltak bajtársukért a helyszínen a kapuvári mentők, ám emberfeletti küzdelmükkel sem sikerült megmenteni Bence életét.

„Picur jelenség volt a megyében, hiszen óriás termete miatt hamar felfigyeltek rá az emberek. Álma volt, hogy a mentők mellett kamionozzon, amihez épp tegnap érkezett meg a szükséges jogosítvány. Imádott vezetni és ahol tudott segített. A mentőszolgálat volt a második családja, amiért édesanyja zokogva mondott köszönetet a Kapuvári Mentőállomás bajtársi közösségének” – írták a posztban.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.