RETRO RÁDIÓ

Önbíráskodás okozott gigabotrányt a budapesti iskolában

Önbíráskodás okozott gigabotrányt a budapesti iskolában
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 10. 09. 10:00

Több diák fogott közre egy tanárt, majd fel is lökték, az esetről pedig videó is készült.

Azonnali hatállyal kirúgták azt a három tinédzsert, akik egy napok óta terjedő videó tanúsága szerint lökdöstek és szidalmaztak egy tanárt az egyik budapesti iskolában – írja a Blikk.

A lap szerint a tanár csak szeptemberben kezdett az iskolában, ahol hegesztéselméletet tanított.

Az egyik diák azt mondta, hogy úgy tudták, az előző munkahelyéről azért bocsátották el a tanárt, mert megütött valakit, és amiatt kezdték provokálni, hogy innen is kirúgassák.

A rendőrség csoportos garázdaság gyanújával hallgatta ki és őrizetbe is vette a diákokat. A Blikknek az egyik gyanúsított édesanyja is megszólalt, azt mondta, a fiúknak elegük lett a tanárból, szerintük bántotta őket, de akkor is elfogadhatatlan, amit tettek, és szeretnének a tanártól bocsánatot kérni.

A rendőrség csoportos garázdaság gyanújával kihallgatta, majd őrizetbe vette a három fiatalt, az iskola pedig kedden mindhármójukat elbocsátotta.

A verekedésről készült videót készítő diák azt mondta, azért vette videóra az esetet, hogy ha valaki megsérül, legyen bizonyíték.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.