RETRO RÁDIÓ

Elárulta az édesapa, mit érzett a debreceni négyes ikrek születésekor

Elárulta az édesapa, mit érzett a debreceni négyes ikrek születésekor
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 10. 26. 11:10

A fiatal szülők gyermekei mesterségesen fogantak, és ők sem számítottak négy babára, de nagyon örülnek a kicsik érkezésének.

Négyes ikreknek adott életet a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában a 26 éves Anita. A Békés megyei anyuka és a picik, Anita, Anna, Panna és Richárd is jól vannak, várhatóan pár héten belül elhagyhatják majd a kórházat.

„A szülés spontán indult meg, a magzatokat császármetszéssel segítették világra. A párnak a négyes ikrek az első gyermekeik” – közölte a Debreceni Egyetem sajtóirodája.

A három lány és a kisfiú egészséges, súlyuk 1230 és 1750 gramm között van. Mint kiderült, Panna a legkisebb, Ricsi pedig a legnagyobb a négy kis jövevény közül.

Az újdonsült édesapa, a 33 éves Richárd izgatottan mesélt a Blikknek a babavárásról, és arról, hogyan élte meg a feleségével, amikor kiderült: a karácsonyt már hatan ünneplik majd.

„Mivel a babák mesterséges megtermékenyítéssel fogantak, számítottunk rá, hogy ikreink lesznek. Az viszont még számunkra is meglepetés volt, hogy egyszerre négy kis ember érkezik hozzánk” – kezdte a lapnak az apuka. „Természetesen először megdöbbentünk, nem így terveztük a családalapítást. Az viszont tagadhatatlan, hogy több gyereket szerettünk volna, az élet pedig végül egy csomagban adta meg azt, amire mindig is vágytunk” – folytatta Richárd, aki szerint felesége az elejétől kezdve nagyon jól viselte a terhességet.

„Amikor beléptünk a 32. hétbe, az egyre gyakoribb fájdalmak miatt már sejtettük, hogy hamarosan itt az idő. Végül csütörtök este megindult a szülés. Szerencsére minden rendben zajlott, a kicsik jelenleg az intenzív osztályon vannak, hiszen koraszülöttek. Bízunk benne, hamarosan a kezünkben tarthatjuk őket, de addig is folyamatosan beszélünk hozzájuk, reméljük, így érzik és hallják, hogy velük vagyunk. Ha kiengedik őket, természetesen képet is mutatunk majd rólunk” – mesélte Richárd hozzátéve: bár babatémában minden létező könyvet átlapoztak, úgy érzi, felkészülni arra, hogy valaki szülővé válik, nem lehet.

„Szuper érzés édesapának lenni, és rettentően büszke vagyok a feleségemre, aki elképesztően küzdött mindvégig. Kimerült, de velem együtt boldog, hiszen kaptunk négy kis csodát” – mosolygott boldogan az édesapa.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.