Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.10.12.

Dráma a kis Sanyika temetésén: mentőt kellett hívni az édesapához

Az apa zokogva ki akarta nyitni a koporsót, hogy még egy utolsó pillantást vethessen a fiára.

Szerző Ripost

Mentőt kellett hívni a kis Sanyika temetésén: édesapja rosszul lett a búcsúztatás alatt. Az édesapa vérnyomása pillanatok alatt szökött az egekbe, így jobbnak látták a hozzátartozók, hogy mentők segítségét kérjék. Korábban ugyanis remegve, többször hisztérikusan ordítva szerette volna a koporsót kinyitni, hogy még egyszer láthassa 5 hónapos kisfiát. Rokonai igyekeztek visszafogni a zokogó szülőket.

Képünk csak illusztráció!

Mint arról a Ripost is beszámolt, múlt péntek délután Sándor és kisfia a baktakéki házuktól pár méterre lévő buszmegállóhoz sietett, a gyermek babakocsiban ült. Egy Lada azonban váratlanul a buszmegállóban várakozók közé csapódott. Sándor könnyebben sérült, Sanyika azonban a helyszínen életét vesztette.

A temetésen százak vettek részt: rokonok, ismerősök, falubeliek, mindenki ott volt, kivéve egy családot. A balesetet okozó fiatal férfi, Márk nem jelent meg, pedig a gyászoló rokonok számítottak rá.

„Nem változtatott volna a dolgokon, nem kaptuk volna vissza a mi kis fiunkat. De egy fontos gesztus lett volna tőle, amit mindenképpen értékeltünk volna” – mondták a Blikknek a családtagok, akik még mindig nem értik, hogy lehet szabadlábon a férfi.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vidnyánszky Attila: Tényszerűen nem igaz, amit Udvaros Dorottya mond

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért