RETRO RÁDIÓ

Borzalmas részletek a pécsi emberölésről: élettársa gyilkolta meg a 63 éves asszonyt

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 10. 23. 04:50

A pécsi lakásban holtan találták a 63 éves nőt. Élettársa azt mondta a mentőknek és a rendőröknek, hogy agyvérzést kapott.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, emberölés történt Pécsett. A rendőrségre vasárnap este érkezett bejelentés arról, hogy holttest van egy lakásban. A 63 éves nőt az igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint megölték. A rendőrök a gyilkossággal összefüggésben hétfőn egy 49 éves pécsi férfit fogtak el, akit gyanúsítottként hallgattak ki.

A Tények riportjából kiderül, hogy a gyanúsított a holtan talált nő élettársa. A helybéliek között csak „Ördögnek” becézett férfi egy darabig sikeresen eltitkolta, hogy megfojtotta élettársát. A bűncselekmény után a férfi értesítette a mentőket, ám azok a nő életét már nem tudták megmenteni. A tettes azt állította, a nő hirtelen rosszul lett, valószínűleg agyvérzést kapott.

A férfi ezt próbálta elhitetni az ismerőseivel is, de amikor másnap újból megjelentek a rendőrök, a helybéliek már sejtették, hogy gyilkosság történt. A szomszédok a Tényeknek azt is elárulták, hogy sem a férfinak, sem az élettársának nem volt munkája, emellett nagyon sokat veszekedtek. Az is előfordult, hogy a nő az ablakon menekült ki agresszív élettársa elől.

Az igazságügyi orvosszakértői vélemény egyértelműen megállapította az idegenkezűséget. A férfit a rendőrök elfogták, őrizetbe vették, majd emberölés miatt nyomozást indítottak ellene.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.