RETRO RÁDIÓ

Több mint ötven év börtönt kapott a kesznyéteni tinilányt megerőszakoló hét férfi

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 09. 17. 19:10

Elkábítottak és megerőszakoltak egy 16 éves lányt.

Több mint ötven év börtönre ítélte a Debreceni Ítélőtábla jogerősen azt a hét férfit, akik 2017 nyarán elkábítottak, majd megerőszakoltak egy 16 éves lányt Kesznyétenben. A felnőttek tíz és nyolc és fél év közötti börtönt kaptak jogerősen is. A táblabíróság egyedül az elkövetéskor még 16 évnél fiatalabb VIII. rendű vádlott esetében enyhített a Miskolci Törvényszék korábbi ítéletén, ő 4 év helyett 2 és fél évet kapott. A férfiak egy romos házba vitték magukkal Petrát, miután elszívattak vele egy szintetikus drogot tartalmazó cigit. A lány annyira bódult állapotba került, hogy alig tudott lépni és a beszéd is nehezére esett. A férfiak betámogatták a lakatlan házba. Ezt követően az egyikük ölelgetni kezdte a tinilányt, aki kábult állapota ellenére igyekezett eltolni magától a férfit. A drogtól azonban egyre erőtlenebbé vált, és nem tudott védekezni. Ezt észlelve a két férfi megerőszakolta. Időközben a helyszínre érkezett a harmadik társuk is, aki maga is szexuális cselekményre kényszerítette a lányt. Ezután újabb férfi érkezett a házhoz, aki a sértettet átvitte egyik társa lakásába, ahová a többiek is követték őket. Időközben a lány bódultsága csökkent, és megpróbált védekezni a támadóival szemben. Egyikük befogta a száját, a többiek lefogták és a házban tartózkodó öt vádlott ismét szexuálisan bántalmazta. A Debreceni Ítélőtáblán megtartott másodfokú tárgyaláson csak négy férfi jelent meg az erőszakolók közül, a többiek már korábban jelezték, hogy nem kívánnak részt venni a tárgyaláson. Az elsőrendű vádlott az utolsó szó jogán azzal védekezett, hogy csupán kétszer tíz percet töltött a házban és ezalatt semmit sem csinált. Egy másik erőszakoló pedig azt állította, hogy szó sem volt erőszakról és a kislány beleegyezésével történt minden. A bíró szerint viszont teljesen egyértelmű, hogy megerőszakolták a lányt, hiszen megpofozták és leszorították az aktus során.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.