RETRO RÁDIÓ

Újabb járat szakította meg útját, Budapesten látják el az ájult gyermeket

Újabb járat szakította meg útját, Budapesten látják el az ájult gyermeket
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 08. 15. 18:15

Egy 10 éves gyermek lett rosszul a Hannoverbe tartó gépen, ezért a ferihegyi repülőtéren már egészségügyi személyzet várta.

Budapesten szakította meg útját a Sun Express Diyarbakirból Hannoverbe tartó járata, a Boeing 737-800-as egészségügyi okok miatt szállt le a ferihegyi repülőtéren – adta hírül az Airportal.

A járatot teljesítő, 8,5 éves Boeing 737-800-as Gyulánál lépett be az ország légterébe, nem sokkal később pedig már megkezdte a süllyedést, Budapest felé fordult, majd rendben leszállt a 31R jelű futópályán.

A pilóta a légiforgalmi irányítással azt közölte, hogy egy eszméletlen utas miatt kell megszakítani útjukat, majd közölték a HungaroControllal, hogy hol ül az utas. Ezekre az információkra a mentést végzőknek van szüksége, és csak a légiforgalmi irányítás tudja ezeket beszerezni a hajózó személyzettől.

A gépet a számára kijelölt állóhelyre beálláskor már a repülőtéri egészségügyi szolgálat személyzete várta. Az AMS Airport Medical Service a Facebook oldalán azt közölte, hogy a gép fedélzetén egy 10 éves gyermek lett rosszul, aluszékony állapotban találták, őt a landolást követően az Országos Mentőszolgálattal közösen ellátták, stabilizálták az állapotát, majd a Szent László Kórházba vitték.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.