Járdán parkolás? Buszsáv? Mozgássérült parkoló? Karácsony Gergelyt nem érdekli a KRESZ

POLITIK
4 éve

Megrázó részletek derültek ki: egy magyar mellett robbant a bangkoki bomba

Három helyen összesen hat bombát robbantottak Bangkokban.

Több kisebb robbantásról számoltak be péntek reggel Bangkok belvárosában. A támadások egy magasvasút állomását, egy önkormányzati épületet és a metropolisz egyik legforgalmasabb főútját vették célba.

Az állomáson tartózkodott éppen egy magyar is, aki a Facebookon vallotta be: a véletlennek köszönheti az életét.

„Bangkok Charlie” éppen kávéért állt sorba, amikor tőle 80 méterre felrobbant az első bomba. A másodiknál nem volt ilyen szerencséje, az közvetlenül a lába alatt élesedett.

„Azt egyik biztonsági őr mondta thaiul, hogy nem tud semmi biztosat, de szerinte valami elektromos doboz robbanhatott fel. Közben azért láttam, hogy a közelben álló fehér autó oldalán repesznyomok vannak, plusz az emberek is mutogatnak a magasba, fent az ablakokat mintha valami golyószóróval sorozták volna meg” – írta a posztban. Egy ember könnyebben megsérült a robbantásban, őt motorral szállították el a helyszínről.

„A hídra támaszkodva néztem a helyszínt, amikor jött a második robbanás. Azonnal visszakaptam a fejem, jött felfele a füst. Pont alattam volt. A híd járdája védett meg. Akkor jött futva a skytrain biztonsági őrsége, csak páran voltunk ott, de visszatereltek mindenkit a skytrain állomásra.”

A szemtanú elmondta, mindkét robbanószerkezet az út menti bozótosba volt elrejtve. Szerinte csak riadalmat akartak okozni, véleménye szerint egyik bomba sem volt komoly szerkezet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb elképesztő fordulat: Ukrajna hadat üzenhet Lengyelországnak

origo.hu

Robbantás: Ez történhetett pontosan tegnap éjjel Esztergomban

life.hu

Még több halott csecsemő lehet a lengyel horrorházban, ahol vérfertőző viszonyt folytatott apa és lánya (18+)

mandiner.hu

Kiderült: ő volt az esztergomi robbantó!

ripost.hu

Váratlan változás a TV2-n, erről mindenkinek tudnia kell, a Sztárban Sztár leszek! is érintett

hirtv.hu

A Ferencváros magabiztos győzelemmel rajtolt a Konferencia-ligában

origo.hu

Szörnyű dolog történt Tóth Andival

astronet.hu

4 csillagjegynek szerencsés fordulópontot hoz a Mérleg hava

vg.hu

5 hasznos tipp az élménydús és emlékezetes csapatépítőhöz (X)

she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

magyarnemzet.hu

Az állam semmivel sem tartozik Iványi Gábornak és közösségének

life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lebuktak az árspekuláns multik. A hatóság véget vetett a fogyasztók megtévesztésének

INSIDER

Újabb őrült ötlet Brüsszeltől: a mai jogsival csak 110 lenne a maximális sebesség - íme a részletek

INSIDER

Ostromállapot a déli határon, agresszívan támadnak a migránsok

INSIDER

Bajban Karácsony Gergely, megint tetten érték egy hazugságát

INSIDER

Magyar siker: vérből is kimutatják, kilökődhet-e a beültetett szív

INSIDER

Hajmeresztő, mi hullott az útra Érden egy kisteherautóból

INSIDER

"A dolgok maguktól vándorolnak a házban" - a 2 éves Petra látja a házuk előző tulajának szellemét

INSIDER

Az ismeretlenbe gyalogolt a 77 éves pusztaszabolcsi néni: közleményt adott ki a rendőrség