Létrehozva: 2019.08.27.

Meglepő, de tényleg kínai fiatalok gyakorlatoznak Mogyoród mellett

Katonai egyenruhás kínai fiatalok gyakorlatoznak lövészárkokban, kalasnyikovokkal és kétéltű harckocsikkal Budapest közelében. A Ripostnak sikerült bejutnia a szigorúan védett objektumba, ahova csak a titkos kódok ismerői léphetnek be és ki. Mielőtt bárki megijedne, ez egy gyerekeknek szervezett military tábor, ahova épp most negyven kínai fiatal is érkezett.

„Jelszó?” kérdezte komolyan egy tíz év körüli egyenruhás kínai gyerek, amikor megpróbáltunk behajtani a sorompón. Hiába próbálkoztunk, hogy a nagyfőnökhöz jövünk, meg van beszélve az interjú, nem engedett be. Hibátlan magyarsággal elmagyarázta, hogy itt rend és fegyelem van. „Gabontábla” – próbálkoztunk újra, és csodák csodája, nyílt a sorompó.

Minden reggel mozgással indul
Fotó: Keller Mátyás / Ripost

A táborban ekkor már zajlott az élet, épp a reggeli maradványait takarították el, és készültek a napi kung-fu edzésre.

„Reggelenként gyakorlatozással kezdünk. Ebben a turnusban a gyerekek nagy része kínai: a többségük Magyarországon él, de egész Európából érkeztek. Egy facebookos csoportban szerveződtek, és mindenki odavan a katonaéletért. Én pedig rászerveztem erre, így Kínából is érkezett három parancsnok. A hét elején a kínai katonai formációkat gyakorolták, a végén pedig a magyar sorakozót és tisztelgést” – mondta a Ripost-nak Horváth Zsolt „őrnagy”, a Mogyoródi Military tábor szervezője, aki körbe is vezetett minket a táborban.

Hatalmas katonai sátrakban laknak a fiatalok
Fotó: Keller Mátyás / Ripost

A 10-18 éves gyerekek két nagy katonai sátorban alszanak, kivéve a „tiszteket”, akik elfoglaltak maguknak egy régi Csepel teherautót. „Itt legalább csönd van, és nem virgonckodnak hajnalig a kicsik” – mondják. Persze a használatért cserébe le is festik az öreg járműveket, sőt Zsolt „őrnagy” segítségével még a motort is bütykölgetik.

Hatástalanított fegyverekkel gyakorlatoznak
Fotó: Keller Mátyás / Ripost

A saját kézzel kiásott lövészárokból figyelő szemek követnek minket: Bence és Leó állnak ott egy KGK géppuskával és egy kalasnyikovval. A fegyverek természetesen hatástalanítottak, csak képzeletben lehet velük lövöldözni. A bunkerben lévő rádió viszont nagyon is igazi: Ling Si és Nikol be is fogott egy kínai rádiót.

Sikerült befogni egy kínai adót
Fotó: Keller Mátyás / Ripost

Időközben már készülőben az ebéd: a konyhára beosztott gyerekek lelkesen segítenek.

„Mindenki mindent kipróbál. Nincs unalmas szolgálat, mindenben van kihívás. A tábor elején az egyik gyereknek az volt a feladata, hogy töltsön meg egy lavórt vízzel, és tegyen bele mosogatószert. Bele is tette, flakonostul” – anekdotázik nevetve Zsolt.

Horváth Zsolt minden nyáron több turnus katonai tábort szervez
Fotó: Keller Mátyás / Ripost

Az akadálypályán már az utolsók haladnak át, és a lokátor melletti időjárásjelző is szép időt mutat. Kezdődhet az ebéd, amit az egyik kislány, Emily születésnapi tortája követ: édesanyja ötöt is hozott, hogy jusson mindenkinek. Az ünneplés és az ünnepi tortadobálás után a gyerekek már küldik is tovább a szüleiket, hogy visszatérhessenek a katonaéletbe.

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét a Farm VIP bombázója

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

hirtv.hu

Kézilabda BL - Az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak