Létrehozva: 2019.08.26.

Fordulat VV Fanni ügyében: vádat emelnek hamarosan B. László ellen

Hamarosan vádat emelnek a VV Fanni megölésével gyanúsított B. László ellen.

Néhány héten belül vádat emelnek a Novozánszki Fanni megölésével gyanúsított B. László ellen. A főügyészség ugyanis elárulta, már az ügyészségen vannak az iratok a vádemeléssel kapcsolatos döntés érdekében.

Mint ahogy arról a Ripost is beszámolt, Novozánszki Fanni 2017 novemberében tűnt el az otthonából. Egy héttel a bejelentés után tartóztatták le B. Lászlót, akit a fiatal lány megölésével gyanúsítanak. A házi őrizetben lévő férfi továbbra is kitart amellett, hogy nem ölt meg senkit. Néhány héttel ezelőtt a nagybátyján keresztül azt mondta a Borsnak, hogy vállalja a következményeket a tetteiért.

„Tudom, hogy hibáztam, és nagyon bánt a dolog. Most már nekem is meggyőződésem, hogy akiknek átadtam Fannit, nem tisztességes céllal jöttek, nem orvoshoz vitték, és rossz emberek. Sajnálom, hogy Fanni nem tud jelentkezni, és rettentően bántana, ha kiderülne, hogy valami rossz történt vele. A tárgyaláson nyilvánosan szeretnék bocsánatot kérni a családjától, és a saját szeretteimtől is, hogy bíztak bennem, én mégis rosszul cselekedtem. Hülyeség volt egy ájult nőt elvinnem, és vállalom a következményeket. De ennyit tettem, nem többet” – mondta B. László.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hogy mire kíváncsiak az idei magyarérettségiben

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor