5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Megtaposták a családos apa arcát Siófokon

Megtaposták a családos apa arcát Siófokon
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 07. 01. 21:45

Felszakadt szemöldök és várhatóan egy szemmûtét annak a verekedésnek a következménye, amibe egy Siófokon nyaraló férfi belesétált. Felesége szeme láttára taposták arcon.

Rosszkor voltam a legrosszabb helyen

– mondta Péter a %Ripost%-nak, aki kérte, hogy a teljes nevét ne írjuk le. A fiatalember éppen az öt éves gyermekével, feleségével és rokonaival nyaralt Siófok közelében, amikor egy utcai verekedésbe szó szerint belerángatták.


Csak egy kis időt szerettünk volna együtt tölteni a szeretteimmel, de nagyon rosszul sült el

– folytatta Péter. 

"Mi csak sétálni és fagyizni akartunk, amikor egy étterem elé értünk. Én közelebb léptem a helyhez, hogy elnyomjam a cigimet, ám ekkor kivágódott az ajtó.  Szinte kiesett rajta egy százkilós férfi és több vendéglátós, akik ütlegelték egymást. Szempillantás alatt történt az egész. Láttam, hogy felém tartanak, ezért ki is tettem a kezem, hogy álljanak meg. Ekkor megfogták a kezem és maguk közé rántottak. Engem is ütlegelni kezdtek, majd, amikor a földre zuhantam odajött hozzám az egyik vendéglátós és a fejemre taposott. A feleségem kezdett el kiabálni vele, hogy mit művel, hiszen én nem csináltam semmit. Ekkor fogta magát és átment a másik földön fekvőhöz és őt kezdte el verni" – idézte fel az iszonyú pillanatokat Péter.


A családos apukát végül kórházba kellett szállítani, mivel bedagadt a szeme és felrepedt a szemöldöke. Kiderült, hogy eltörött a szemfenékcsontja, amivel egy szemsebészhez kell fordulnia, ugyanis, ha nem teszi akkor a szemmozgató idegei tartósak károsodhatnak, illetve később kettős látásban is szenvedhet. A CT-vizsgálat megállapította, hogy öt milliméteres lyuk van Péter koponyáján belül a szemürege és az orrürege között. Ez korlátozhatja a látását, ha nem tűnik el magától.

"Az volt a szerencse, hogy amikor engem ütni kezdtek, a kislányomra az elöl haladó rokonaink vigyáztak, viszont, amikor látta, hogy ömlik belőlem a vér nagyon megijedt. Otthon ezzel a rajzzal várt, hogy apának a fejéből folyik a vér. A feleségemmel meg tettük a feljelentést a rendőrségen, mi csak azt szeretnénk, hogy legyen meg a felelőse ennek a verekedésnek! Bárki állhatott volna ott mellettünk" – tette hozzá Péter.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.