RETRO RÁDIÓ

Szörnyű tragédia történt Veszprémben, a 72 éves Erzsike az áldozat

Szörnyű tragédia történt Veszprémben, a 72 éves Erzsike az áldozat
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 06. 04. 14:50

Az idõs asszony halálra égett fõzés közben, már nem tudták megmenteni.

Csak egy finom ebédet szeretett volna magának készíteni a 72 éves V.-né Erzsike Veszprémben, ám a szokásos vasárnapi főzőcskézésnek ezúttal borzalmas tragédia lett a vége. A köztiszteletben álló, mindenki által szeretett asszony épphogy csak nekiállt a bablevesnek, a társasház lakói sűrű füstfelhőre lettek figyelmesek.

"Még dél körül átmentem hozzá, én vittem neki a kolozsvári szalonnát is, azt mondta, abból szeretne valami finomat főzni. Oda is teszi, meg a fejtett babot. Bablevest akart csinálni – mondta könnyes szemmel a Borsnak az asszony egyik közeli barátnője. – Nem sokkal ké­sőbb a felsőbb emeletről rohantak le hozzám, hogy Erzsikétől füst gomolyog ki. Azonnal átszaladtunk. Amikor bementünk, már tudtuk, hogy nagy a baj, ugyanis vágni lehetett a füstöt már az előszobában is. Ahogy beljebb értünk, láttuk, hogy Erzsikénk már fekszik, akkor valószínűleg már nem élt. Sosem fogom elfelejteni azt a látványt".

Hiába értesítették a tűzoltókat és a mentőket azonnal, az asszony életét már nem lehetett megmenteni. A rendőrség nem bűnügyben nyo­moz, hiszen annak gyanúja nem merült fel, hogy valaki­nek köze lenne a nő halálához. Sokkal inkább egy tragikus véletlennek.

"Azt hallottuk, hogy szegénykémnek főzés közben lángra kapott a ruhája, és onnan terjedt át mindenhová a tűz. Még belegondolni is borzalmas, mit szenvedhetett, biztos vagyok benne, hogy próbálta eloltani az égő testét. Annyira kedves asszony volt, imádta a családját, főleg a kisunokáját, aki a lányával együtt Olaszországban él. Mindig határtalan örömmel beszélt róla, alig várta, hogy nemsokára újra láthassa őt. De már sosem fogja" – tette hozzá szomorúan az asszony.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.